Prágai Szent Ágnes
Prágai Szent Ágnes

2021. szeptember 18. Szombat

Prágai Szent Ágnes


(1205. január 20. Prága – 1282. márc. 2. Prága):

 

cseh királylány, I. Ottokár (uralkodott: 1198–1230) cseh király és Konstancia cseh királyné leánya, I. Vencel (uralkodott: 1230–1253) cseh király testvére; III. Béla (uralkodott: 1172–1196) magyar király unokája.

 

Béla herceg, II. Géza király (uralkodott 1141–1162) fia 1163-ban került I. Mánuel Komnénosz (uralkodott: 1143–1180) császár bizánci udvarába, ahol felvette az Alexiosz nevet, megkapta az addig nem létező, a császár első embere (deszpotész) méltóságot. A gyermektelen császár úgy döntött, hogy Bélához adja legidősebb leányát, Máriát (= Komnéné Mária), s 1165-ben mindkettőjüket a bizánci trón örököseivé nyilvánította. Nemsokára azonban Béla helyzetében jelentős változást állt be. Mánuel császár második házasságából 1169. szeptember 14-én végre megszületett első (és egyetlen) fia, akit szintén Alexiosznak nevezett el. Béla-Alexioszt megfosztották deszpotészi rangjától (a sokkal alacsonyabb kaiszar rangot kapta), sőt eljegyzését is felbontatták Máriával. Béla trónörökösből udvari előkelővé „lépett vissza”, érdeklődése pedig a magyarországi belpolitikai helyzet felé fordult: 1169-től ismét használta a korábbi (bizánci élete előtti) Magyarország, Dalmácia és Horvátország hercege címet, ami magyarországi trónigényét is jelentette.

 

Béla herceg 1170 körül feleségül vette Chatillon Ágnes antiókhiai hercegnőt (a görög források szerint Antiókhiai Annát), Chatillon Rajnald antiókhiai fejedelem és Antiókhiai Konstancia leányát, Mánuel császár felesége, Antiókhiai Mária testvérét. III. István (uralkodott: 1162–1172) halála (†1172 március 4.) után Mánuel császár udvarában fogadta azokat a magyar követeket, akik szerint Bélát illeti a trón. A bizánci krónikások szerint Mánuel királlyá nyilvánította Bélát, és feleségével együtt Magyarországra küldte, ám előtte a herceg esküvel megígérte, hogy mindig védelmezni fogja azt, ami a császár és a bizánciak javát szolgálja. Valószínűleg ezért a hazatérő Bélát (akit számos görög előkelő is elkísért) egyesek „bizánci kémnek”, vagyis a bizánci érdekek feltétlen kiszolgálójának tekintették. Béla öccse, Géza herceg és Eufrozina anyakirályné (Béla anyja) vezetésével rögtön lázadás tört ki az új uralkodó ellen. A felkelés leverése után Béla anyját és testvérét börtönbe záratta; Eufrozinát utóbb a Szentföldre száműzte. III. Bélát végül 1173. január 13-án koronázták meg Székesfehérvárott.

 

III. Béla és Chatillon Ágnes házasságából négy fiú és három leány született. A négy fiúból kettő is követte apját a trónon: előbb Imre (uralkodott: 1196–1204), majd II. András (uralkodott: 1205–1235). A leányok közül Margit folytatta a bizánci hagyományokat azzal, hogy II. Izsák (= Iszaakiosz Angelosz) császár (uralkodott: 1185–1195 és 1203–1204) felesége lett. A legkisebbik leányt, Konstanciát, I. Ottokárhoz (uralkodott mint cseh fejedelem: 1192–1193 és 1197–1198; mint cseh király: 1198–1230) adták nőül. II. András leánya, és Konstancia leánya, azaz Árpád-házi Szent Erzsébet és Prágai Szent Ágnes  unokatestvérek voltak. Chatillon Ágnes 1184-ben meghalt, az özvegy király 1186-ban II. Fülöp Ágost (uralkodott: 1180–1223) francia király párizsi udvarában kérte meg testvére, Capet Margit (= Párizsi Margit) kezét. III. Béla második házasságából nem születtek gyermekek.

 

III. Béla uralkodása idején – ez lényegében „házassági politikájából” is kitűnik – mind a bizánci uralkodóval, mind a nyugati hatalmakkal jó kapcsolatokra törekedett. A Kelet-római Birodalom uralkodói mint a római császárok „utódjai” magukat tekintették az egész keresztény világ vezetőinek, a bizánci császár lényegében egyetlen idegen uralkodót sem tartott magával egyenrangúnak. Béla hazatérése előtti eskütételét a kortárs görög történetírók hűbéreskünek vélték, valójában a házassági kapcsolatok csupán két állam azonos politikai érdekek  mentén létrejövő szoros szövetségét jelentették. Sem az eskütétel, sem a házasság nem érintette a magyar állam függetlenségét, Magyarország nem lett adófizetője Bizáncnak, III. Béla politikája pedig élvezte a pápa támogatását, és egy pillanatra sem vetődött fel, hogy uralkodása alatt a Magyar Királyság el akart volna szakadni Rómától. Béla ugyanakkor nem foglalt állást a nyugati világot megosztó újabb invesztitúraháborúban III. Sándor (uralkodott: 1159–1181) pápa és I. Barbarossa Frigyes (uralkodott: 1155–1190) német-római császár között, ám üdvözölte a felek kibékülését és támogatta az újabb keresztesháborút a Szentföld felszabadítására.

 

III. Béla uralkodása idején, 1187. október 2-án Szaladin (uralkodott: 1171–1193) szultán elfoglalta Jeruzsálemet, ezért I. Barbarossa Frigyes meghirdette a harmadik kereszteshadjáratot. A jól felszerelt, tízezer lovasból és gyalogosból álló sereg 1189-ben Magyarországon is átvonult, Esztergomban III. Béla és felesége, Capet Margit látta vendégül a császárt. A legendák szerint a magyar király élelemmel és borral gazdagon megrakott szekerekkel látta vendégül a császárt, más krónikások úgy tudják, hogy Béla király marhacsordákat és juhnyájakat adott a sereg élelmezésére a császárnak. Frigyes a rendkívül barátságos fogadtatás után annyira elérzékenyült, hogy a helyszínen megkérte Konstancia hercegnő kezét harmadik legidősebb fia, a szintén Magyarországon tartózkodó Konrád herceg (= V. Frigyes néven sváb gróf) számára. A nagy útról azonban egyikőjük sem tért vissza. Frigyes 1190. június 10-én a Kalikadnosz folyóba fulladt, Konstancia első „jegyese” elérte Jeruzsálemet, ahol rendbe hozatta és felújíttatta a helyi ispotályt, aminek ő lett az egyik első betege. Konrád 1191. január 20-án ott hunyt el, pestisben…

 

Konstancia, III. Béla  király legkisebb leánya végül is 1199-ben ment feleségül I. Ottokár cseh királyhoz, miután Ottokár „közeli vérrokonság” ürügyén eltaszította magától első hitvesét, Meisseni Adelhaidot. Ottokár két testvére is Árpád-házi hercegnőt vett el feleségül: II. Géza idősebb leánya, Erzsébet, Frigyes herceggel; kisebbik leánya, Odola, Szvatopluk herceggel házasodott össze. Konstancia és Ottokár frigyéből kilenc gyermek született, közülük hét élte meg a felnőttkort. A legidősebb fiú, I. Vencel néven apját követte a cseh trónon, a második legidősebb leány, Anna hercegnő, II. Jámbor Henrik (uralkodott: 1238–1241) lengyel fejedelem felesége lett, a legkisebb leány nem ment férjhez: Ágnes, unokatestvére, Erzsébet hercegnő példája nyomán szerzetesi fogadalmat tett.

 

Római Szent Ágnes ókeresztény vértanú (†304. január 21.) a hagyomány szerint gazdag és szép fiatal leány volt, aki számos kérőjét elutasította. A római városparancsnok fia szenvedélyes szerelemre lobbant Ágnes iránt, ám a büszke leány megszégyenítette és kikosarazta őt is. Miután kiderült, hogy Ágnes keresztény, a városparancsnok elfogatta, megkínoztatta, majd bordélyba hurcolta, hogy ott erőszakkal vegyék el szüzességét. Miután meztelenre vetkőztették, váratlanul megnőtt a haja, és egész testét szőr borította. Ágnes kijelentette, hogy az ő Istene nem tűrheti el, hogy megbecstelenítsék, ezért a jelenlévő férfiak meg sem merték érinteni. Egy kivétel mégis akadt: a városparancsnok fia, aki nem tudott uralkodni vágyain, ám amint megközelítette Ágnest, holtan rogyott össze. Miután Ágnes az Úr angyala segítségével feltámasztotta az ifjút, a magához tért fiú kereszténnyé lett. Ágnesnek még több gyógyítást és csodálatos cselekedetet is tulajdonítanak, a szentet végül a tömeges megtéréstől megrettent pogány papok végezték ki, holttestét a Via Nomentana mentén (Rómától északkeletre) temették el. Az első templomot Ágnes tiszteletére I. Nagy Konstantin (uralkodott: 306–337) császár leánya, Konstancia emeltette. Mikor testét súlyos fekélyek lepték el, szörnyű betegsége miatt Ágneshez fohászkodott. Sebei csodálatos módon meggyógyultak, ezért a szűz sírja fölött Rómában megalapította a Szent Ágnes-templomot, ahol néhány előkelő leány társaságában örök szüzességben élt.

 

Prágai Szent Ágnes nevét Római Szent Ágnes után kapta, mert Szent Ágnes vigiliáján született, s mivel a keresztség szent ünnepét ezen a napon nyerte el Dániel prágai püspök kezéből. Ágnes a kora középkor igen népszerű szentje volt, a történet III. Béla korában már bizonyára ismert lehetett, hisz Béla első feleségét Chatillon Ágnesnek, legkisebb leányát pedig Konstanciának hívták! Sőt a krónikák szerint a később szentté avatott Ágnes egyik, gyemekkorában elhunyt testvérét szintén Római Szent Ágnesről nevezték el. Az Ágnes név görög eredetű, a hagnosz szó jelentés ‘szűz, tiszta, érintetlen’, ugyanez a szó található a Hagia Sophia nevű konstantinápolyi székesegyház nevében. Mivel Ágnes ókori keresztény vértanú története a névvel összefüggő, a szüzesség erényét magyarázó és védelmező történet, egyes vélemények szerint az Ágnes-legenda egy hagonim akta.

 

Ágnest – egyes krónikák szerint – már hároméves korában eljegyezték Szakállas Henrik sziléziai herceg és Hedvig fejedelemasszony egyik fiával. A vőlegény neve nem ismert, ám a korabeli történetírók megállapításával ellentétben valószínűtlen, hogy Boleszláv lett volna a kiszemelt jövendőbeli. Boleszláv, a legidősebb fiú ugyanis Ágnes születésének évében 1205-ben (vagy 1206-ban) váratlanul elhunyt. Míg a a vőlegény neve ismeretlen, a kiszemelt anyós neve annál ismertebb. A később szentté avatott Hedvig, IV. Berthold, Andechs grófja és Rochlitzi Ágnes leánya, Merániai Gertrúd (a magyar történeti hagyományban Meráni Gertrúd), II. András magyar király feleségének testvére volt. Ágnes a sziléziai Boroszló (= ma: Wroclaw) közelében épült trebnitzi ciszterci kolostorban (= ma: Trzebnica) nevelkedett néhány évig. Nemsokára azonban az ismeretlen nevű vőlegény váratlanul elhunyt, Ágnes további sziléziai nevelése céltalanná vált. Ezért szülei hazavitték Csehországba, és az Éger folyó partján épült doksani premontrei apácakolostorba küldték. Ágnes valószínűleg három évet töltött el Trebnitzben, és szintén három évet tanult Doksanban (= ma: Doksany), azaz kilenc-tíz éves lehetett amikor visszatért szüleihez, Prágába.

 

Ágnes gyermekkora valójában apja, I. Ottokár hatalmi politikai játszmáinak jegyében telt el. A második vőlegény, II. Frigyes (uralkodott: 1212–1250) német-római császár fia, Henrik sziléziai herceg, a későbbi VII. Henrik (uralkodott: 1220–1235) német király volt. A második leánykérés 1213 körül történt, Ágnes ezúttal Bécsbe, VI. Dicsőséges Lipót osztrák herceg udvarába került. Ottokár azonban felbontotta ezt az eljegyzést, mert inkább II. Frigyes császárnak ígérte Ágnes kezét. Más vélemények szerint Lipót rávette Frigyest, hogy Henrik inkább az ő, Babenbergi Margit nevű leányával házasodjon össze. Miután a házasság megtörtént, Ottokár a családján esett sérelem megtorlásaként 1226 tavaszán haddal rontott Ausztriára és kegyetlen bosszút állt a „hitszegő tartományon”. (Babenbergi Margitért, illetve a Babenberg-örökségért vívott elkeseredett küzdelem néhány évtized múlva fontos eseménye lesz a magyar, a cseh és az osztrák történelemnek…)

 

Ágnes „párválasztását” azonban tovább bonyolította, hogy egy másik Henrik, a német–angol szövetséget erőteljesen szorgalmazó Henrik kölni érsek javaslatára, Ágnes kezét megkérte egy harmadik Henrik, azaz III. Henrik (uralkodott: 1216–1272) angol király is. Frigyes császár kezdetben nem gondolta komolyan az esetleges házasságot Ágnessel, ám annál jobban foglalkoztatta az angliai ajánlat. A korabeli történeti forrásokból nem derül ki, hogy miért nem sikerült elvennie III. Henriknek Ágnest? II. Frigyes császár azonban nemsokára megözvegyült. Felesége, Izabella jeruzsálemi királyné váratlan halála (†1228. május 5.) után maga a császár jelentkezett kérőként a prágai királyi udvarban. Különös módon Frigyes előbb Ágnes unokatestvérét, a később szintén szentté avatott Erzsébetet, majd az elutasítás után Ágnes kezét kérte meg. Miután Erzsébet Frigyes terveit visszautasította, elfogadta IX. Gergely (uralkodott: 1227–1241) pápa ajánlatát, aki Marburgi Konrádot, korábbi gyóntatóját nevezte ki lelki vezetőjének, és családjával együtt Marburgot választotta tartózkodási helyéül.

 

Ágnes, míg apja, I. Ottokár élt, elfogadta annak döntését, illetve döntése(i) megváltoztatását. Ottokár halála (†1230. december 15.) után azonban tanácstalan volt. A türelmetlen Frigyes 1233-ban fényes követséget küldött Prágába, hogy a házasságot kierőszakolja I. Venceltől, Ágnes testvérétől. Vencel politikai okokból sem kívánt szembehelyezkedni a császár akaratával, megpróbálta döntésre bírni Ágnest. Ágnes, Erzsébet példája nyomán szintén IX. Gergely segítségét kérte. A pápa közbelépésére végül is Frigyes elállt szándékától, mert Gergely meggyőzte őt, hogy Ágnes (akárcsak Erzsébet) Krisztus jegyese, s a „mulandók helyett az örökkétartó javakat választotta”. IX. Gergely pápa egy 1235. június 7-i, Kasztíliai Beatrixhoz intézet levelében továbbá megírta, hogy „[Ágnes] úgy futott a felajánlott császári tróntól, mint a mérges kígyótól, s inkább a kereszt győzelmi zászlóját választotta helyette.”

 

Ágnes huszonöt éves már elmúlt, amikor I. Ottokár meghalt. Ugyanebben az évben, azaz 1230-ban – egyes adatok szerint – már letette szerzetesi fogadalmát. Más adatok szerint Assisi Szent Ferenc tanítványa, Giovanni da Pian del Carpine (régi magyarországi hagiográfiai hagyomány szerint: Piancarpinói János) szintén 1230-ban lett a rend németországi tartományfőnöke (Csehország ekkor idetartozott). János 1232-ben indította el az első ferenceseket Csehországba, ahol Vencel király és felesége, Kunigunda királyné fogadta őket. Egy cseh előkelő (neve nem ismert) ingyen telket ajándékozott az új rend tagjainak, sőt a telken lévő Szent Jakab-kápolnát is ingyen átengedte nekik. Ágnes, ha tett is szerzetesi fogadalmat, a ferencesek második (női) rendjébe, az Assisi Szent Klára által alapított klarisszák rendjébe (akiket akkor még első lakóhelyük, az Assisi Szent Domján-kolostor után damjanitáknak hívtak) csak 1232 után (1234-ben) lépett.

 

Ágnes 1232-ben felépíttette Prága Poric nevű városrészében a Szent Ferencről elnevezett kolostort, ami Szent Erzsébet marburgi kolostorának pontos mása volt. A telket anyja, Konstancia engedte át neki (Konstancia ciszterci kolostort akart itt építeni). Konstancia ezt a tervét végül Brünn (= ma: Brno) mellett, Tisnovban valósította meg, a királyné portréja ma is látható a tisnovi szentegyház főkapuja felett. A hosszú évek óta sokat imádkozó, böjtölő, elmélkedő, aszkéta életre berendezkedő Ágnes utolsó leánykérése 1234-ben, még beöltözése előtt történt. Döntését minden bizonnyal elősegítette a császári házasságkötési ajánlat. Az újonnan alapított kolostornak ebben az évben már – Ágnesen kívül – öt külföldről érkezett szerzetesnői lakosa volt (valamennyiüket Assisi Klára küldte Prágába, akinek testvérét szintén Ágnesnek hívták…). Ágnes ugyanis kolostoralapítási szándékát megírta Klárának. A két szentéletű nő között élénk levelezés alakult ki. Klára örült az újabb monostornak, köszöntötte és biztatta Ágnest, illetve lelki vigaszt is nyújtott neki, amikor elfogta a kétség hitében és törekvéseiben. (A sűrű levélváltásból mindössze négy maradt fenn.)

 

Ágnes – későbbi hagyomány szerint – 1234. június 11-én, pünkösd napján ünnepélyesen beöltözött. Az ünnepség a korabeli Prága igen jelentős eseménye volt, részt vettek rajta a cseh királyi család tagjai (mindenekelőtt testvére, I. Vencel király és anyja Konstancia), nyolc püspök, cseh főnemesek, prágai polgárok. Ágnes letérdelt a pápai követ előtt, aki levágta dús aranyhaját, és a királyi öltözéket a klarisszák durvaszövésű ruhájára cserélte fel. A cseh főnemesi családok azért is képviselték magukat igen nagy számban, mert Ágnessel együtt még hét előkelő cseh hajadon is beöltözött. Így az első prágai klarissza kolostornak Ágnes apátnőn kívül öt külföldi és hét cseh tagja lett (Ágnest az apátnői feladatokkal IX. Gergely pápa 1234. augusztus 31-én bízta meg.)

 

Ágnes miután átvette a kolostor irányítását, különös gondot fordított a betegekre, a bélpoklosokra (= leprásokra), a szegényekre, a testi fogyatékosokra, az árvákra, s hamarosan a kolostor közelében egész városnegyed alakult ki karitatív intézményekből. Cseh és külföldi előkelő nemes és polgár családok tagjai továbbra is csatlakoztak Ágnes klarisszáihoz, volt aki beöltözött, volt aki vagyonával, más munkaerejével támogatta a nővéreket. Ágnes mindenkit befogadott, megjövendölte, hogy őt olyan testvér fogja eltemetni, aki korábban még sohasem járt Csehországban. Ágnes továbbá egy különleges kórházat is alapított, ahol az ápolói munkát egykori kereszteslovagok vették át. Ezek a „Keresztes Lovagok a Vörös Kereszttel” néven szervezetbe tömörültek, s Ágnes gazdag alapítvánnyal látta el őket. Ágnes három templomot is építtetett: Assisi Szent Ferenc, Mária Magdolna és Szent Borbála tiszteletére.

 

Ágnes közel ötven évet töltött el az általa alapított monostorban. Legendája szerint szigorú böjtöt tartott, lószőrciliciummal övezte magát, kíméletlenül sanyargatta testét, mesterének Klárát tekintette, akinek szigorúságára jellemző, hogy magának Assisi Ferencnek kellett közbelépnie és az engedelmesség terhe alatt megparancsolnia, hogy gyakori betegségei miatt enyhítsen életmódján. A kolostorban nem csak a szerzetesnők lakóhelyei voltak, hanem az irgalmasság cselekedeteinek központjai is: ispotály, ahol a betegek gyógyulást; xenodochium, ahol a szegény zarándokok szállást kaptak. Ágnes úgy gondolta, hogyha együtt szenved Jézus Krisztussal a szenvedés keresztfáján, akkor együtt is uralkodik majd Vele „a szentek fényes gyülekezetében”. Ágnes 1238-ban lemondott a kolostorral összekötött ispotály jövedelmeiről, Klára leveleiben ugyanis a teljes szegénységre bíztatta. Levelezésükből az is kiderült, hogy a rend életmódjának további szigorításán gondolkodott. Tervezett regulája nem maradt fenn, Klára leveleiben ugyanakkor arra intette Ágnest, hogy tartózkodjon a túlzott és lehetetlen szigorúságtól, „iparkodjon észszerű áldozatot” bemutatni az Úrnak.

 

Ágnes regulája ugyan nem maradt fenn, de IX. Gergely pápai elutasítása igen. Az elutasítás oka valószínűleg a már Klára levelében is említett túlzott aszkézis lehetett. IX. Gergely pápa (korábban, a régi történeti hagyomány szerint Hugolin bíboros) személyes, jó kapcsolatot tartott fenn a két új koldulórend alapítójával: Assisi Szent Ferenccel és Szent Domonkossal. Ferenc üdvözölte Hugolin pápává választását; Domonkos halálakor, 1221-ben, Hugolin személyesen vállalta a temetési szertartás levezénylését, 1234-ben már mint IX. Gergely pápa kanonizálta Domonkost. Hugolin-Gergely felkarolta a klarisszák terjeszkedését Itáliában és Közép-Európában, illetve Erzsébet is és Ágnes is számíthatott rá a császári „házassági ajánlatok” kivédése idején. Gergely azonban a szerzetesrendek terjedésével a szerzetesi élet összetartó erejét, a mindennapok keresztényi hitét és eszméit (szegénység, irgalmasság, jótékonykodás) támogatta. Gergely ugyanakkor elutasította az egyéni életek túlzott megszentelését, a túlzott önsanyargatást, csak olyan regulát tartott elfogadhatónak, vonzónak, amely az egyéni inspirációk kihunyása és az első buzgóság elmúlása után is vonzó életformát nyújthat a tömegeknek. A pápa levelében nyomatékosan kérte és intette Ágnest, hogy tartson ki a régi regula mellett és társnőit is kötelezze annak lelkiismeretes betartására.

 

Ágnes regulája elutasítását tudomásul vette, önmagára tekintve azonban a szabályokon jóval túlmenőleg keresett és talált alkalmat az aszkézisre, mert azt a pápa sem tilthatta meg, hogy egyének az önmegtagadás erényeit akár „túlzott módon” is gyakorolják. Meggyőződésében Assisi Klára és IV. Ince pápa (uralkodott: 1243–1254) is támogatta. Különös véletlen, hogy ugyanabban az évben, néhány hét alatt Ágnes elvesztette két, hozzá nagyon közelálló személyt: Assisi Klárát (†1253. augusztus 11. ) és testvérét Vencel királyt (†1253. szeptember 22.). Vencel utódja fia, II. Nagy Ottokár (uralkodott: 1253–1278) lett, aki hadi pályafutását azzal kezdte, hogy 1248-ban osztrák és cseh lázadók támogatásával pártot ütött apja ellen. A legenda szerint Ágnes közreműködése is szükséges volt ahhoz, hogy a felek kibéküljenek egymással: Ágnes kolostora nagytermében letérdelt Vencel és Ottokár előtt. A kortárs történetírók és Ágnes legendája szerint is a durva és érzéketlen Ottokártól idegen volt nagynénje áhítata, a hitbéli átélés bensősége, szigorú vezeklése, véleménye szerint Ágnes különleges önsanyargatása inkább szégyenére, mint dicsőségére vált családjának.

 

Ágnes közel ötven évet töltött el az általa alapított monostorban, ebből huszonöt évig Ottokár uralkodott, akinek királysága idején Csehország a Német-római Birodalom legerősebb államává fejlődött. Különösen kegyetlen harcokban Ottokár 1254-ben megszerezte Stájerországot, majd 1269-ben elfoglalta Krajnát és Karintiát is; birtokai Sziléziától az Adriai-tengerig terjedtek, úgy vélte elérhető közelségbe került számára a császári cím. Ágnes korábbi kérője, II. Frigyes halála (†1250. december 13.) után ugyanis interregnum volt a birodalomban: több mint húsz évig a választófejedelmek nem találtak olyan uralkodót, akit elfogadtak volna. Az interregnumot az erőszakos Ottokár használta ki a legjobban, felkészült arra, hogy megszerezze a császári trónt. A hódításai idején csak egy jelentősebb kudarc érte: sikertelenül pályázott IV. Béla (uralkodott: 1235–1270) magyar király leányának, Magitnak kezére (végül Kunigunda hercegnőt, IV. Béla unokáját vette el feleségül.

 

Ágnes minden fenntartása ellenére támogatta Ottokár császári ambícióit, és talán ő volt az egyetlen, aki felülemelkedett Ottokár jellemén. Őszintén hitte, hogy testvérének fia császárként talán megváltozik, hatalomra jutása után több időt tud szakítani tágabb családjának, valamint a szegények és betegek népes seregének. A választófejedelmek azonban nem voltak ennyire megértőek, és 1273. október 1-jén ellenszavazat nélkül Ottokár helyett Habsburg Rudolf svájci grófot választották meg német királynak (október 24-én Aachenben meg is koronázták…) Az első Habsburg először az osztrák tartományokat akarta visszaszerezni Ottokártól, aki természetesen visszautasította ezt a követelést. Az 1274. évi regensburgi birodalmi gyűlésen Ottokárt megfosztották Ausztriára, Stájerországra és Karintiára vonatkozó jogaitól (1276-ban pedig kiközösítették a birodalomból). Végül Rudolf betört Ausztriába és a bécsi békével arra kötelezte Ottokárt, hogy Cseh- és Morvaország kivételével valamennyi birtokáról lemondjon. A döntő csata Rudolf és az őt támogató IV. Kun László (uralkodott: 1272–1290) magyar király között 1278. augusztus 26-án zajlott le.

 

A morvamezei csata idején Ágnes könyörgő körmenetet tartott kolostorában. A sorsdöntő ütközet előtt napokig böjtölt, különleges vezeklőövekkel sanyargatta magát Ottokár győzelméért.

A morvamezei csatában Rudolf és László döntő győzelmet aratott Ottokár seregein. A végső összecsapás előtt IV. Kun László nem fogadta el Ottokár békeajánlatát, hivatkozva arra, hogy korábban Ottokár valamennyi ígéretét megszegte.

A morvamezei csatát a magyar nehézlovasság és a szövetséges kun könnyű lovasíjászok döntötték el, akiknek harcmódja meglepte Ottokárt. Az utolsó fegyverrántás előtt Ottokár lova felbukott, maga is elesett, majd jelezte, hogy nem folytatja tovább a harcot, megadja magát. Ellenfelei azonban kegyetlenül lemészárolták.

 

Ágnes négy évvel élte túl Ottokárt, halála 1282. március 2-án következett be. Temetésére csak március 15-én, feketevasárnapon (a húsvét előtti második vasárnap, a nagyböjt ötödik vasárnapja) került sor. A temetési szertartást maga a rend generálisa, Bergamói Bonagrácia végezte, aki a német rendtartomány látogatása során először járt Csehországban, Prágában. Legendája szerint így teljesült be Ágnes jövendölése, hogy olyan testvér fogja eltemetni, aki azelőtt még sohasem járt Csehországban.

 

 

 

Ágnes boldoggá avatását János (uralkodott: 1310–1346) cseh király felesége, Erzsébet, II. Vencel (uralkodott: 1278–1305) leánya, II. Ottokár unokája kezdeményezte először. Az ő ösztönzésére készítették el első legendáit, gyűjtötték össze csodáit, és mentették meg írásait. IV. Károly (uralkodott mint német-római császár: 1355–1378; I. Károly néven cseh király, uralkodott: 1346–1378) Ágnes közbenjárásának tulajdonította, hogy két ízben is halálos veszedelemből szabadult, ezért személyesen karolta fel a boldoggá avatási eljárását. A huszita háborúk miatt azonban el sem kezdődhetett a folyamat, idővel azonban Ágnest boldogként tisztelték mégis, mert kialakult a jámbor tisztelete.

 

Ágnes kolostorai egészen 1782-ig, II. József (uralkodott mint német-római császár 1765–1790; mint magyar király: 1780–1790) szekularizációs rendeletéig fennmaradtak. Kultuszát a Szentszék 1874-ben hivatalosan is jóváhagyta. A régi Szent Jakab-templomban, a ferencesek első prágai templomában, 1930-ban megtalálták Ágnes sírját, boldoggá avatási perét 1936-ban újrakezdték, miután XI. Piusz (uralkodott: 1922–1939) pápa megtalálta a milánói Ambrosiana-könyvtárban az ügyre vonatkozó legfontosabb okmányokat. II. János Pál (uralkodott: 1978–2005) pápa 1989. november 12-én szentté avatta. Emléknapja: június 8.

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Tanulmány

Megjelent: nevpont.hu 2021