Negyven év és egy nap
Negyven év és egy nap

2021. október 17. Vasárnap

Negyven év és egy nap

Domján Edit emlékezete


Valamikor az 1940-es évek végén a Színház- és Filmművészeti Főiskola is megnyílt a tehetséges munkás- és parasztfiatalok előtt. Talán a fordulat évében történt, hogy az egyik színészjelölt felvételi vizsgát tett a főiskolára, s feladatul Petőfi Sándor Falu végén kurta kocsma című ismert versét kapta. A fiatalember nagy lelkesedéssel kezdett hozzá a népszerű költeményhez, s mindjárt a kezdetén, ott ahol a vers úgy hangzik, hogy „oda rúg ki a Szamosra“ az izgatott pályázó akkorát rúgott az asztalba, ahol a nagy tekintélyű színészekből álló vizsgabizottság ült, hogy az bizony fel is borult…

Domján Edit jót nevetett, hisz a hatalmas robajt ő, a következő jelölt is meghallotta!  

 

Valamikor az 1950-es évek elején, a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatói egyik vizsgafeladatul egy-egy tragikus szerepet választhattak az antik görög drámairodalomból. A lányok általában Antigoné vagy Élektra szerepét választották, Domján Edit azonban Euripidész műve, az Iphigeneia Auliszban címszerepe mellett döntött. Hegedűs Géza, a Főiskola népszerű, nagy tudású professzora megdöbbent, és megkérdezte tőle, hogy miért választotta ezt az önfeláldozó antik hősnőt? Azt mondta, hogy a drámában  az ragadta meg, hogy Iphigeneia fél ugyan a haláltól, ám mégis elfogadja azt, sőt nem tétovázik, maga siet elé…

Domján Edit ezúttal nem nevetett.

 

Valamikor az 1950-es évek végén, fiatal szegedi színésznők négyesben kártyáztak egy tiszai csónakházban, amikor szóba került, hogy egyik, idősebb kolléganőjüket nyugdíjba küldik. A lányok egytől-egyig méltánytalannak érezték a teátrum eljárását, sajnálták idősebb művésztársukat. Nemsokára Domján Edit újra megszólalt, úgy vélte, hogy egy színésznőnek negyven éves kora után nem szabad tovább élnie, majd kis szünet után hozzátette: – Én meghalok negyven évesen. Öngyilkos leszek! – Én is! – vágta rá kapásból Lehoczky Zsuzsa. És mindannyian nevettek…

Domján Edit azonban nem nevetett velük.

 

Volt Molnár Ferencnek egy sikertelen színdarabja, amit még 1920-ban írt a fiatal, zöldszemű Darvas Lilinek, akibe a népszerű színpadi szerző akkor nagyon szerelmes volt. Az üvegcipőben egy nagy női szerep volt, a józsefvárosi panzióigazgató Adél kisasszonyé, ezt játszotta Varsányi Irén, s mellette volt egy nagy férfi szerep, a házsártos Sipos Lajos asztalosmesteré, ezt játszotta Hegedűs Gyula, és volt egy kis-nagy szerep, a tizennyolc éves cselédlány Irmáé, ezt játszotta a pályakezdő Darvas Lili. A közönség imádta Varsányit és Hegedűst, észre sem vette Darvas „Lili–Irmát“. A darab azonban Varsányi Irénnel, Hegedűs Gyulával és Darvas Lilivel együtt – megbukott. Jó negyven évvel később, az akkor indult új budapesti zenés teátrumban, a Petőfi Színházban, Ádám Ottó valahogyan újra megtalálta ezt a rég elfeledett komédiát. Adélt Sennyei Vera, Sipost Agárdy Gábor, a cselédlányt pedig Domján Edit játszotta. És Domján Edit megtalálta azt a hangot, azt a bűbájos tündéri és boszorkányos kántálást, amit soha többé – teljesen – nem hagyott el. Mintha egész addigi életében erre a szerepre készült volna. Sikere kirobbanó volt, az alig több mint fél éve Szegedről felkerült fiatal művésznő hirtelen szenzáció lett. Bajor Gizi óta nem volt olyan színésznő, akit ennyire ünnepeltek volna. Valójában a közönség soha sem ünnepelte őt: rácsodálkozott.

 

Volt Szomory Dezsőnek egy nagysikerű darabja, a Hermelin, amit a népszerű, ám rég elfeledett szerző, épp száz éve, a Vígszínház népszerű, ám rég elfeledett színészének, Bázár Gittának írt, akibe a szerző akkor nagyon szerelmes volt. A színmű 1916-ban igazi szenzáció volt, egyfajta színház a színházban, hisz Szomory Dezső saját életét vitte színre, külön érdekesség, hogy a történet egyik szerepét Bázár Gitta alakította. Szomory Dezső világa egészen különleges, Szomory nem dialógusokat, hanem élő beszédet írt. Ez a Daudet ihlette francia szecessziós magyar nyelv talán egyedül Szomory sajátja, méltán nevezhető Szomory a magyar színpadi nyelv megújítójának. Tóth Hermin színésznő – a Hermelin főszerepe – az egyik legnehezebb színészi feladat, hisz a művésznőnek az élő beszédet kell drámai dialógusokká vagy monológokká átformálnia. A Madách Színházban Ádám Ottó jó negyvenöt évvel ezelőtt ismét megtalálta ezt a régi sikerdarabot. Tóth Hermint természetesen Domján Edit játszotta, s az a furcsa varázslatos kántálása ott nyerte el igazi szépségét. A tárgyakkal zsúfolt „szomory“ szobába – a szerző saját toronyszobáját írta le díszletként – már úgy lépett be, mintha mindig is ott élt volna, mozdulatai, hangszíne, gesztusai szenzációt keltettek. Talán Szomory Dezső és Bázár Gitta is ünnepelte volna a „régi-új“ Tóth Hermint. Valójában a közönség soha sem ünnepelte őt: rácsodálkozott és megdöbbent.

 

Volt Marcel Achard francia szerzőnek egy Magyarországon szinte ismeretlen drámája a L’Idiote (azaz A bolond lány). A szerző nagyon szerelmes volt Annie Girardot-ba, a legenda szerint az ártatlanul megvádolt kis szobalány történetét neki írta. Jó ötven évvel ezelőtt Baló László Párizsban járt: Somló István, a Vígszínház igazgatója megkérte, hozza el az akkor már a francia színpadokon több-kevesebb sikerrel játszott színművet, s készítsen róla nyersfordítást. Somló István, miután megismerte a történetet, lemondott a drámáról, előadadhatatlan kamaradarabnak ítélte. Néhány évvel később, Egri István, a Madách Színház rendezője mégis megkereste Baló Lászlót, hogy készítsen műfordítást a feledésre ítélt dráma nyersfordításából, mert egy hét múlva már olvasópróba lesz.

 

Aligha tud valaki válaszolni arra a kérdésre, hogy melyik szerepben volt Domján Edit a legjobb, melyik drámában alakította a legemlékezetesebbet és persze az is vitatott, hogy ki volt a legkedvesebb partnere a színpadon? Arra a fel nem tett kérdésre azonban könnyű válaszolni, hogy melyik szerepet játszotta a legtöbbször? Domján Edit Josepha Lantenay-t, „a bolond lányt“, 550-szer alakította: soha prózai darabot nem adtak elő addig még, annyiszor, Magyarországon! A premier után, 1964 októberében, Achard Magyarországra látogatott. El volt ragadtatva Márkus László és Garas Dezső játékától, és felsőfokokban áradozott Domján Editről, akinél – szerinte – csak Annie Girardot játszotta jobban a címszerepet. A premier után hat évvel, 1970-ben, Achard megdöbbenéssel értesült arról, hogy művét Magyarországon még mindig adják. Achard az 500. előadásra ismét Magyarországra látogatott, s a francia szerző szégyenkezve elismerte, hogy tévedett. Természetesen Márkus László és Garas Dezső ugyanolyan nagyszerű alakítást nyújtottak, mint francia kollégái, ám Domján Edit lényegesen jobban teljesített Annie Girardot-nál! Valójában Marcel Achard sem ünnepelte őt: megdöbbent és elképedt.

 

Aki ismerte Őt, tudta róla: barátságai hasonlítottak a barátságra, szerelmei a szerelemre, de egyik sem volt az igazi. Sikerei azonban valódiak voltak, kívülről melegség, gyengédség, báj és szeretetigény áradt belőlük. Minden szerepe a valakihez való tartozás szenvedélyéről szólt, mégis, sikereivel együtt, egyedül maradt. Aztán karácsonykor Ő útra kelt, csak Ő tudja hová ment és miért? És a sikerei, a szerepei, itt maradtak nekünk, Nélküle.

 

Aki hallotta Őt, emlékszik Rá: olyan hangja volt, olyan magyar anyanyelven beszélt, amely több volt és más volt, mint ahogy más magyarajkú földi halandó szólt. A mondatok többek volt, mint magyar szavak egymás után, minden szava más tónusú, más ízű, más illatú. Az önátadástól a megsebzettségig éltek és égtek ezek a szavak. Aztán Ő útra kelt, csak Ő tudja hová ment és miért? És a szavak itt maradtak, Nélküle.

 

Aki ült asztalnál Vele, emlékszik Rá: úgy kapaszkodott a szék karfájába, a másik ember tekintetébe, ahogyan csak az alvó madarak tudnak megkapaszkodni az ágban, akkor is, ha a szél már a fa törzsét csavargatja. Aztán a fák itt maradtak, a madarak pedig útra keltek, elindultak, csak Ők tudják hová és miért? És Ő ment, elment Utánuk.

 

Domján Edit elment, de köztünk maradt. 

 

A Névpont – www.nevpont.hu – legújabb írásával – korabeli visszaemlékezések alapján – a karácsonykor született, és karácsony másnapján, negyven évesen elhunyt Domján Editre emlékezett. Kék virág a csodálatos színésznő, Domján Edit emlékének.

 

A Névponton az alábbi linkeken olvashatnak Domján Editről:

 

http://nevpont.hu/admin/edit/palyakep/11797

http://nevpont.hu/admin/edit/palyakep/11798

http://nevpont.hu/admin/edit/palyakep/11799

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Esszé

Megjelent: nevpont.hu 2018