Déry-riposzt
Déry-riposzt

2021. október 17. Vasárnap

Déry-riposzt

A forradalom emlékezete


„Egész életünkben magyarázatokat keresünk. Pedig néha könnyebb felelni, mint kérdezni.”

(Déry Tibor: Ítélet nincs, 1969)

 

1.

 

Kedves Barátaim!

 

Elsőnek kértem szót, mert szeretném megköszönni a Magyar Írók Szövetségének, hogy a pártból való kizárásom után, távollétemben, nemcsak, hogy nem zártak ki a szövetségből, de még az elnökségbe is beválasztottak.

 

Elsőnek kértem szót azért is, mert a kiváló szovjet író, Mihail Solohov elszomorító nyilatkozatott tett a magyarországi eseményekről, s az udvariasság is megköveteli azt, hogy mielőbb válaszoljunk vádjaira.

 

1956 októberében–novemberében Magyarországon nem volt ellenforradalom! Nem volt ellenforradalom abban az értelemben, ahogy a hivatalos politika megfogalmazza és átminősíti az október 23-án kezdődött népi forradalom jellegét. Senki sem vitatja ebben az országban, hogy volt, aki visszaélt a forradalommal, s hogy külföldön és belföldön is akadtak olyanok, akik a maguk üzleteit kötögették a „népfelkelés” cégére alatt. De az árnak irányát vajon a szenny szabja-e meg, amelyet az magával sodor?

 

 

Nekünk magyar íróknak egyöntetűen az a véleményünk, hogy népünk történelmének – s benne a magyar munkásmozgalom történetének – legnagyobb, legtisztább és legegységesebb forradalma nyomatott el, kevés államférfiúi bölcsességgel, elhamarkodottan, mielőtt magunknak módunkban lett volna kisöpörni a szemetet, és rendet teremteni az országban. A Magyar Írók Szövetsége valamennyi írásbeli megnyilatkozása és a rádióban elhangzott hivatalos nyilatkozata, a Magyar Írók Szövetsége minden tagjának egyéni fellépése unalomig elismétli az íróknak a szocializmus mellett tett hitvallását.

 

 

1956. október 23-án, az ifjúság tüntetésére küldött kiáltványunk 6. pontjában már határozottan követeltük, hogy fel kell lépni minden ellenforradalmi szándékú kísérlet ellen. A Lengyel Írók Szövetségének küldött sürgönyünkben biztosítottuk lengyel barátainkat, hogy elszántan ellenszegülünk mindenfajta restaurációs kísérletnek. Röplapokban, újságokban követeltük, hogy minden üzemben válasszanak munkástanácsot. Október 29-én, a Népszavában jelent meg a Magyar Írók Szövetsége, a szakszervezetek és a Forradalmi Diákbizottság közös kiáltványa, amelyben a rend helyreállítását követeltük, s e célból fegyveres munkás-nemzetőrség felállítását javasoltuk. Még ugyanezen a napon, az Értelmiségi Forradalmi Bizottság keretében, a Magyar Írók Szövetsége tízpontos követelésének negyedik pontjában bejelentette, hogy gyárat, földet vissza nem adunk, az üzemek irányítását a munkástanácsokra kell bízni!

 

 

Nekünk magyar íróknak, nincs okunk a vigasságra. A nyomás, amely alatt állunk, szorítson minket nemességre és méltóságra. Ne feledjük el, hogy attól nőttünk, hogy a nemzet megnőtt bennünk. A munkásságnak, az értelmiségnek és talán még a parasztságnak is ma bennünk van bizalma és az a megdöbbentő és felemelő helyzet állt elő, hogy az ország ma tőlünk kér tanácsot, útmutatást és bennünket tekint szellemi vezérének, akár akarjuk, akár nem.

 

 

1956. november 2-án, a Magyar Írók Szövetsége nevében, az elnökség nyolc tagja a rádióban, majd másnap, a lapokba nyilatkozatot tett közzé: a nép ne az utcán ítélkezzék, hanem a tárgyalótermekben! Felszólítottunk mindenkit, hogy a vétkeseket büntetlenül adja át a nemzetőrség vagy a honvédség járőreinek! A személyi bosszú méltatlan hozzánk. Kötelességünk, hogy őrködjünk a forradalom tisztaságán. Még ugyanezen a napon, az Irodalmi Újság közölte egy felhívásomat, amely előzőleg már a rádióban is elhangzott: Aki bűnös volt, azt bíróság elé kell állítani. De a tévedőket nem szabad kínozni, mert ne feledjük el, hogy százezrek tévedtek, mert megtévesztették őket. Ne folyjon több vér!

 

 

Nekünk, magyar íróknak, határtalanul nagy a felelősségünk minden kimondott és leírt szavunkért, gondolatainkért. Ne féljünk ettől a felelősségtől, ne féljünk szembenézni a tényekkel, és attól, hogy megállapítsuk, hogy nemzetünk egy nagy tragikus korszakába ért, amely attól válik még komorabbá, hogy nemrég csak egy lépés választott el bennünket egy jobb kor ígéretétől. Dolgozzunk és folytassunk mesterségünket, ha másképp nem lehet, az íróasztalfiók számára! Szenvedélyünk mellől ne maradjon el a bölcsesség, sértődöttségünket mérsékelje a felelősségünk a jövőért. Dolgozzunk jobban és becsületesebben, mint valaha!

 

 

Kedves Barátaim!

 

Elsőnek kértem szót, és nemcsak személyes indítékokból. Nem hagyhattam válasz nélkül a kiváló szovjet író nyilatkozatát. Végül arra kérem Mihail Solohovot, hogy látogasson el Magyarországra, és személyes tapasztalataival ismerje meg népünk harcát és szenvedéseit, és azt a szerepet is, amit mi, magyar írók vállaltunk benne. Meghívásomat abban a jogos feltevésben küldöm, hogy látogatását minden magyar író nemcsak megtiszteltetésnek, de olyan lépésnek – mondhatnám első lépésnek – is tekinti, amellyel a szovjet társadalom a hivatalos kapcsolatokon túl rokonszenvét is igyekszik kifejezni a magyar nép iránt.

 

 

2.

 

 

Kevesen tudják, hogy az 1956. november 2-án, pénteken, először megjelent Népszabadság nem a Szabad Nép utódja volt. Az elhíresült pártlap 1956. október 29-én, hétfőn jelent meg utoljára, a lap újságírói nem kívántak többé pártlapban dolgozni, megalapították a Magyar Szabadság című független napilapot (szerkesztők: Gimes Miklós, Lőcsei Pál), amelynek első száma 1956. október 30-án, kedden jelent meg. A lap újságíróinak másik csoportja azonban támogatta a Nagy Imre mártír miniszterelnök által vezetett, néhány napig valóban forradalmi munkáspárt, az MSZMP új központi lapja, a Népszabadság (a név Táncsics Mihályra utalt) megjelenését. Az eredeti Népszabadság tehát három, mindössze három napig november 2-án, 3-án és 4-én (pénteken, szombaton és vasárnap), a Nagy Imre kormány lapja volt, a lap főszerkesztőjévé Haraszti Sándort nevezték ki, helyettese Fehér Lajos lett. Az első évfolyam első számában jelent meg – többek között – Kádár János rádióbeszéde, amelyben még „népünk dicsőséges felkeléséről”, demokratikus pártokról, a fegyveres felkelés által kivívott nemzeti függetlenségről szólt – ugyanitt, szintén az első oldalon jelent meg Nagy Imre bejelentése is Magyarország semlegességéről és arról, hogy az ország kilép a Varsói Szerződésből…

 

Kevesen tudják, hogy a Népszabadság negyedik száma már 1956. november 8-án, csütörtökön jelent meg. November 4-én, amikor a lap utolsó száma az utcára került, az „ellenforradalom” (a korabeli szóhasználat a szovjet inváziót értette ez alatt!) megindulásakor, Nagy Imre rövid, drámai szózatot intézett az ország népéhez, majd munkatársaival – köztük Haraszti Sándorral – és családtagjaival együtt a jugoszláv követségre menekült. November 5-én, hétfőn, Kádár nyomában, Szolnokra megérkezett a korábban Moszkvába menekült rákosista káderek egy csoportja, akik újraindították a Szabad Népet: a régi-új pártlap két napig – november 6-án és 7-én, kedden és szerdán – a Népszabadság helyébe lépett. A november 8-án megjelent „régi-új” Népszabadságnak már Fehér Lajos lett a főszerkesztője, ám a szovjet elvtársak vele is elégedetlenek voltak.

 

Kevesen tudják, hogy a budapesti Népszabadság és a szolnoki Szabad Nép november 8-ától november 11-ig – csütörtöktől vasárnapig – párhuzamosan jelent meg. A néhány napos „ideológiai zűrzavart” a „rég-új” MSZMP megsemmisítő bírálata zárta le. A bírálat hatására a Kádárhoz hű káderek egy csoportja – köztük Berei Andor és felesége, Andics Erzsébet – visszarepült Moszkvába, a Szabad Nép megszűnt. A bírálat hatására és más ideológiai viták miatt, nemsokára Fehér Lajost is felmentették főszerkesztői beosztásából, helyébe viszont a Kádárhoz hű „moszkvai szolnoki” Friss István került – főszerkesztőnek. A lapot azonban valójában az ideológiailag megbízható, rendkívül tehetséges újságíró-szerkesztő Rényi Péter vezette.

 

Kevesen tudják, hogy a XVI. nyári olimpiai játékokat 1956 telén, november 22-étől december 8-ig rendezték meg. Az ausztráliai melbourne-i olimpia és a „sajnálatos magyarországi eseményeket” követő „konszolidáció” hírei egyszerre jelentek meg a világsajtóban. A korabeli feljegyzésekből tudható, hogy az emberek sorban álltak a Népszabadságért, az új pártlapot azonnal elkapkodták (a helyzetet árnyalja, hogy sokáig a Magyar Nemzet nem jelenhetett meg, az időközben nevét Népakarattá változtató Népszava és a Sport néven megjelenő Népsport – is csak korlátozott példányban: ez utóbbiakat azonban már kora reggel sem lehetett a standokon fellelni). Déry Tibor naplójából azonban az is kiderül, hogy az emberek a Népszabadság utolsó oldalát, a melbournei olimpiai játékok eseményei miatt kivágták, a lap többi részét pedig széttépték vagy elégették. A Népszabadság a régi Szabad Nép lapszámozását egyébként még ekkor sem vette át (erre csak 1958. február 1-jén, szombaton került sor: a III. évfolyam 26. számát a XVI. évfolyam 27. száma követte…)

 

3.

 

1956 novemberében, Mihail Alekszandrovics Solohov szovjet író megdicsérte a magyar írókat a Rákosi-féle vezetés elleni ideológiai küzdelemben tanúsított bátorságukért, másrészt megrótta őket, mert nem emelték fel szavukat a „reakciós ellenforradalom” előretörésével szemben.

 

1956 decemberében, Déry Tibor visszautasította Solohov vádjait, határozottan kijelentette, hogy Magyarországon forradalom volt, sőt hozzászólásában nevetségessé tette az újonnan újra megalakult MSZMP-nek a forradalom „népfelkeléssé” történő kádári átminősítését is.

 

1956 decemberében, Déry Tibor, felszólalásában, magyarországi látogatásra hívta Mihail Alekszandrovics Solohovot.

 

1957. november 13-án Déry Tibor írót, az ún. nagy íróperben kilencévi fogházbüntetésre ítélték, amelyet a nemzetközi tiltakozás hatására enyhítették, 1960. április 4-én szabadult.

 

1965. május 10-én a hatvanéves Mihail Alekszandrovics Solohov Magyarországra látogatott; Déry Tiborral, a kiszabadulása után továbbra sem publikálható íróval azonban nem találkozhatott. Solohov munkásságát éppen 1965-ben ismerték el irodalmi Nobel-díjjal.

 

A Névpont – www.nevpont.hu – legújabb írása az 1956-os forradalom és szabadságharcot követő kevéssé ismert eseményeket ismertetve a forradalmat követő megtorlás áldozataira emlékezett.

 

 

Kék virág az október 18-án született Déry Tibor emlékének.

 

Kék virág a forradalom valamennyi mártírja és áldozata emlékének.

 

Déry Tiborról az alábbi linkeken olvashatnak:

 

http://www.nevpont.hu/view/11763

http://www.nevpont.hu/view/11764

http://www.nevpont.hu/view/11772

 

A képen a Petőfi Kör egyik 1956-os ülésén felszólaló Déry Tibor látható; a kép forrása:

 

http://www.jakd.hu/kep/0000021262.jpg vagy

http://mult-kor.hu/attachments/14097/petofi1.jpg

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Esszé

Megjelent: nevpont.hu 2017