Arany János a Tölgyek alatt
Arany János a Tölgyek alatt

2021. július 24. Szombat

Arany János a Tölgyek alatt

Arany János és Stróbl Alajos emlékezete


A tölgyek alatt

Im, meglep az alkony,

Hűsebb fuvalat

Zörög át a parkon;

Felhők szeme rebben:

Haza sietek,

Jobb ott, melegebben,

Ki vén, ki beteg…

 

A tölgyek alatt

Vágynám lenyugodni,

Ha csontjaimat

Meg kelletik adni;

De, akárhol vár

A pihenő hely rám:

Egyszerűen, bár

Tölgy lenne a fejfám!

 

 

A magyar nemzet nagy költője, Arany János, szokásos margitszigeti rövid sétája után néhány nappal, 1882. október 15-én, vasárnap, még részt vett a Petőfi szobor avatásán. A sokat betegeskedő költőnek mindig nyugtalan érzete lett, ha az egykori barátra kellett emlékeznie, ezért az utóbbi években sorra lemondta nyilvános szerepléseit, most is valami különös szorongása támadt, ám ezúttal úgy érezte, hogy ezen az eseményen mindenképpen meg kell jelennie. A hosszan elhúzódó ünnepségen a nagy költő megfázott, tüdőhurutot kapott és ágynak dőlt. Egy héttel később, azaz 1882. október 22-én, kicsinyt jobban érezte magát, ivott egy csésze kávét, s jóllehet vasárnap volt, bement az Akadémiára dolgozni. Itt váratlanul újabb gyengeség tört reá, olyannyira rosszul lett, hogy nem kapott levegőt, önerejéből még leült egy székre, ám hamarosan eszméletét vesztette, s délelőtt 11 óra 50 perckor elköltözött az élők sorából.

 

A magyar nemzet nagy költője, Arany János, 1882. október 10-én, szokásos margitszigeti rövid sétájakor súlyosan meghűlt. Zsebóráját kívánta megtekinteni, ezért ekkor teljesen kigombolkozott, a hűvös szél átjárta felhevült, amúgy is beteges testét. A kialakult hörghurut miatt október 13-a és 15-e között 39 °C körüli, állandó lázas testhőmérsékletet mértek, így aztán, természetesen szó sem lehetett arról, hogy részt vegyen barátja, Petőfi Sándor szobrának október 15-iki ünnepélyes felavatásán. Néhány nap múlva a nagy költő láza teljesen elmúlt, ám ereje gyorsan hanyatlásnak indult, váratlanul a végső kimerülés jelei léptek fel állapotán. Az 1882. október 22-ére virradó éjszakát nyugtalanul töltötte, nagyon gyengének érezte magát. Reggel megivott egy csésze kávét, saját lábán még átment a másik szobába, ott azonban újabb gyengeség tört reá, olyannyira rosszul lett, hogy hamarosan eszméletét vesztette, s délelőtt 11 óra 50 perckor elköltözött az élők sorából.

 

 

A magyar nemzet nagy költőjét, Arany Jánost, a Magyar Tudományos Akadémia márvány csarnokában ravatalozták fel: körös-körül gyászlepel borította a falakat, oszlopokat, amelyeken semmi dísz nem volt, csak fekete szegélyű papírlapok. A gyászpad lépcsője körül helyezték el a koszorúkat, amelyeket babérból fontak, s feliratos szalagokkal kötötték meg. A koporsóra helyezték a család, az Akadémia és a Kisfaludy Társaság „babérfonatait”, s még egy negyediket is, amelynek selymére csak ez volt írva: – Arany Jánosnak, a Tölgyek. A költő még a minap is ott üldögélt a Margitszigeten, kedves, szép koronájú tölgyfái körében. Harminckilencz szép tölgy állt a Margitszigeten, „őket” illette A tölgyek alatt czímű költemény, azok hulló leveleiből, József főherczeg rendeletére (!) fonatta a negyedik koszorút Ertl Nándor, a Margitsziget gondnoka.

 

A magyar nemzet nagy költőjét, Arany Jánost, a Magyar Tudományos Akadémia márvány csarnokában ravatalozták fel: kora reggeltől délig özönlött a sokaság a körös-körül gyászlepel borította emelvényhez, ahol az egyetemi ifjúság állt díszőrséget. Ezrek akartak búcsút venni a magyar költészet legnagyobb alakjától, de két órakor már nem bocsátottak be senkit, csak a meghívottakat és a családtagokat, ezért a tömeg ellepte a Lánczhíd teret, de végig a Fürdő utcza [ma: József Attila utca] is feketéllett a kívül maradt emberektől. A szertartás a Nemzeti Színház énekkarának gyászdalaival vette kezdetét, ezután Török Pál református püspök, a költő régi ismerőse búcsúzott az elhunyttól. Az Akadémia nevében Szász Károly köszönt el az egykori titoknoktól, míg a Kisfaludy Társaság képviseletében Gyulai Pál emlékezett a poeta doctusra. A hat fekete mén vonatta gyászkocsit még egy emelvényes kocsi követte, amely elé két fehér ló fogatott, s ezen csak a koszorúkat és egyéb „tropheumokat” szállították. A költő fia a gyászkocsit gyalog és „hajadon fővel” követte, a család többi tagja az emelvényes kocsit követő fogatokban helyezkedett el. Az elvonulás csak lassan történhetett meg, mert a sűrű tömeg miatt nehezen lehetett haladni, sőt a temetőt már jó előre annyian ellepték, hogy a koporsót követő embersereg nagy részét már be sem lehetett engedni.

 

 

Arany János sírja közel van, csaknem szemközt Vörösmarty Mihály sírjához, az út túlsó részén, oly ponton, amely alkalmas egy díszes síremlék helyéül. Török Pál superintendens újabb búcsúszavai után lebocsátották a koporsót a sötét sírba, aki hozzáférhetett egy maroknyi homokot szórt utána, de áldást mindenki mondott…

 

 

2.

 

A magyar nemzet nagy költője, Arany János, alig hunyta le örökre szemét, nyomban megindult az országos gyűjtés, s nemzeti közadakozásból, aránylag rövid idő alatt együtt volt a szoborra szükséges százezer forintnyi össze. Ekkor boldog emlékű Trefort Ágoston, vallás- és közoktatásügyi miniszter, az Akadémia akkori elnöke irányítása alatt megalakult a szobor-bizottság, amely 1887-ben meghirdette a pályázatot. A versenyben legjelesebb szobrászművészeink vettek részt: Zala György két pályaművel is nevezett, de elindult még Stróbl Alajos, Szécsi Antal, Szász Gyula, Keszler Adolf sat. összesen tíz alkotása. A jelölt művek, egy ötödös mintán, több hétig, a városligeti nagy iparcsarnokban közhírré tétettek, s a közönség és a sajtó egyhangúan ismerte el, hogy mindegyik mű erős tehetségről és elhivatottságról tett tanúbizonyságot. A bíráló bizottság maga sem tudott dönteni a sok kiváló alkotás közül, ezért új pályázatot hirdetett meg Stróbl Alajos és Zala György között.

 

A magyar nemzet nagy költője, Arany János emlékére kiírt szűkebb pályázaton Stróbl Alajos lett a győztes azzal a művével, amely aztán a végleges szobormű mintájául szolgált. Stróbl Alajos fiatal, alig harmincz éves művész, a mintarajz tanoda tanára, eddigi legkiválóbb alkotása a Deák-mauzóleum Geniusa és szarkofágja, s ki ne tudná, hogy a fiatalember alkotása Arany János Kerepesi úti síremléke is: nem véletlen, hogy eséllyel jelöltetett a főváros új, monumentális Arany-emlékművére. Stróbl eleinte a várbazár egyik termében dolgozott, ez azonban alkalmatlan volt arra, hogy egy ilyen emlékmű elkészülhessen ott: a minisztérium ezért megbízta a művészt egy epreskerti szobrász-mesteriskola felállításával, ahol rögvest hozzáfogott a főváros új ékességének mintázásához.

 

A magyar nemzet nagy költője, Arany János, soha sem találkozott a fiatal művésszel, ezért Stróbl Alajosnak rendkívüli nehézségekkel kellett megküzdenie. Fotographiák, festmények, rajzok és nem utolsó sorban a családtagok visszaemlékezései alapján mintázta meg Arany alakját. A művész azt a pillanatot ragadta ki a nagy költő életéből, amikor a Margitszigeten, kedves, szép koronájú tölgyfái körében üldögél, egyszerű magyar ruhában, kissé hajlott testtartással. Térdén nyugszik híres kapcsos könyve, amelybe első költői gondolatait szokta jegyezni, s amelyet oly’ féltékenyen őrizett. Az alak mély érzéssel és erőteljes, realisztikus felfogással van megteremtve. E fő alak két méltó kiegészítője Toldi Miklós és Rozgonyi Piroska mellékalakja.

 

Stróbl Alajos nagy erővel alkotta meg Toldi alakját, akinek hatalmas termete csak úgy duzzad az izomtól. Válláról medvebőr kaczagány omlik alá, amelyet ökölbe fogott bal keze, bal térdéhez szorít, jobb kezében buzogányát tartja. Jobb felől van pajzsa, amelynek domborműve az általa legyőzött cseh vitéz levágott fejét ábrázolja. Mellette van Anjou-liliomos kardja, mindkét lábán sarkantyús saru van, amelyet lába szárára csavart szíjak tartanak. Toldi nemcsak kalandos vitéz, de tragikus hős is, szívét bánat marczangolja, lelkét bú emészti. Bűnhődik könnyelműségéért, mellyel Piroskát eljátszotta, ezért messze bujdosik, száz csatát vív mire végre, nagy szenvedések árán, lélekben és erkölcsben egyaránt megtisztul.

 

Stróbl Alajos nagy erővel alkotta meg Piroska alakját, aki fejét kissé hátravetve, átszellemült arczczal tekint fel a költőre és tölgykoszorút nyújt át néki. A magyar ruhába öltöztetett bájos leányalak a népköltészet múzsáját személyesíti meg. Finoman megmintázott, nemes vonású fejéről, hosszant befont haja vállára omlik. Piroska a Toldi-trilogia legköltőibb alakja, akit a nagy költő kedélye derűjével örökített meg. Toldi tragédiája, hogy Piroskát könnyelműsége miatt elveszítette, ezért hátralévő életében érte, emlékéért száz csatát vív, mire végre megtalálja lelke békéjét. Az emlékművön, a két mellékalak, az örökre elszakíttatott szerelmes pár végre egymásra talál.

 

Stróbl Alajos soha sem találkozott Arany Jánossal, mégis nagy szerencséje volt e két mellékalak mintázásában. Akkortájt mintázta meg ugyanis gróf Széchenyi Béla leányának – azaz a „legnagyobb magyar”, gróf Széchenyi István unokájának – Széchenyi Alice grófnőnek mellszobrát. A gróf kisasszony az után megengedte a művésznek, hogy Piroska alakjához felhasználja az ő mellszobrát. Toldi mintázásához pedig a Magyar Athletikai Club „legrobustusabb” bajnokai ültek modellt a művésznek.

 

A magyar nemzet nagy költője, Arany János szobrát a Beschorner-féle budapesti érczöntőműhelyben öntötték bronzból, a sárgás erezetet antik patina fedi. Az alakok másfélszeres ember nagyságban készültek, súlyuk közel kétszáz métermázsa. A talapzat haraszti kőből épült, Schickedanz Albert tervei szerint. A szobor helyének kijelölése sok vitára adott okot, végül Trefort Ágoston javaslatára az emlékmű a múzeum kertjében helyeztetett el, amelynek görög és római ornamentikája némileg kapcsolatba hozható a Nemzeti Múzeum klasszikus főhomlokzatával.

 

 

A mai naptól, 1893. május 21-étől ott áll az érczszobor nemzeti kincseink tárháza előtt, büszkén hirdetve a magyar nemzet nagy költőjének emlékét és a magyar nemzetnek nagy költője iránti elismerését és kegyeletét.

 

Arany János emléke legyen áldott!

 

 

3.

 

Stróbl Alajos, 1886-ban, egy júniusi délután, festőművész testvérével, Stróbl Zsófiával, elhaladt a Magyar Nemzeti Múzeum kertje előtt. Stróbl váratlanul belépett a kertbe és így szólt:

 

– Idenézz, Zsófi, ha megkapom az Arany-szobor kivitelére a megbízást, itt fogják felállítani a művemet!

 

Stróbl Zsófia nem szólt semmit, csak a gyepágy szélén, a földre tekintett, és a későbbi emlékmű helyén, egy négylevelű lóherét fedezett fel. A fiatal hölgy leszakította a kis virágot, emlékkönyvében lepréselte: biztos volt benne, hogy ezek után csakis a fivére nyerheti meg a pályázatot. Amikor Stróbl Alajost hirdették ki győztesnek, a levélkét két kis kerek üveg közé, egy arany melltűbe foglaltatta, és élete végéig amulettként viselte. Stróbl Zsófia abban is bizonyos volt, hogy testvére sikerei féltve őrzött, titkos ékszerének is köszönhetőek…

 

 

A Névpont – www.nevpont.hu – legújabb írása, az Arany János-emlékév végén, korabeli beszámolók és (néha ellentmondásos) visszaemlékezések felidézésével, Arany Jánosra és az 1926. december 13-án elhunyt Stróbl Alajosra, a legismertebb Arany János-emlékmű alkotójára is emlékezett.

 

 

Kék virág Arany János és Stróbl Alajos emlékének.

 

 

Arany Jánosról és Stróbl Alajosról az alábbi linkeken olvashatnak:

 

 

http://www.nevpont.hu/view/11904

http://www.nevpont.hu/view/11905

 

 

A képen a költő szobra, az emlékmű főalakja látható, még Stróbl Alajos műtermében. A rajz a korabeli Vasárnapi Ujságot illusztrálta, a kép forrása:

 

http://keptar.oszk.hu/html/kepoldal/index.phtml?id=60515

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Esszé

Megjelent: nevpont.hu 2017