A közelítő tél, a kert, és Lolli
A közelítő tél, a kert, és Lolli

2021. október 21. Csütörtök

A közelítő tél, a kert, és Lolli

Berzsenyi Dániel és Lolli emlékezete


1. A tél

 

Hervad már ligetünk, s díszei hullanak.

Tarlott bokrai közt sárga levél zörög.

Nincs rózsás labyrinth, s balzsamos illatok

Közt nem lengedez a Zephyr.

 

Nincs már symphonia, s zöld lugasok között

Nem búg gerlice, és a füzes ernyein

A csermely violás völgye nem illatoz,

S tükrét durva csalét fedi.

 

A közelít szó jelentése ‘valamihez, valakihez közeledik, közel kerül’, a közelítés ugyanakkor ‘lassú, észrevétlen cselekvés’ lassan tartó, hosszan elhúzódó folyamat, olyan, mint az elmúlás, csak a vége a biztos, ahol minden díszek elhullanak. A költemény eredeti címe Ősz volt, Berzsenyi, Kazinczy javaslatára változtatott: a semleges jelentésű ősz hónapnevet télre cserélte fel, s eléje egy fenyegető jelzőt tett, hisz a vers valójában egy szomorú létösszegzés, az elmúlás fájó elégiája.

 

A csalét kemenesaljai tájnyelvi szó, jelentése ‘avar,  azaz lehullott száraz lombok szőnyege’ (nem tévesztendő össze a hangalakjában hasonló csalétek szavunkkal). A csalét negatív hangulatot keltő, szorongást kifejező szó, a félelmet a durva jelző csak fokozza, éles ellentétben áll a vidám hangulatú csermely szavunkkal, ám a kis patak vize már nem illatoz. A csermely – ellentétben más vízfolyásokkal, erekkel – száraz évszakokban teljesen kiapad, ilyenkor medrét lombok, elhullott levelek, csalétok fedik.

 

A hegy boltozatin néma homály borong.

Bíbor thyrsusain nem mosolyog gerezd.

Itt nemrég az öröm víg dala harsogott:

S most minden szomorú s kiholt.

 

Oh, a szárnyas idő hirtelen elrepül,

S minden míve tünő szárnya körül lebeg!

Minden csak jelenés; minden az ég alatt,

Mint a kis nefelejcs, enyész.

 

A közelít szó jelentése ‘óvatosan lopakodik’, majd ahogy utolér, átalakít, megváltoztat, kicserél; a közelítés hiába ‘lassú, észrevétlen cselekvés’ a változás rendkívül gyorsnak tűnik, talán azért, mert észrevétlen. A költemény világa vigasztalan, komor, a bonyolult negatív képek, az antik világot idéző klasszicizáló szókincs, az őszi tájból kibontakozó negatív idill.

 

A thyrsus (azaz thürzosz vagy tirzusz) görög eredetű szó, eredeti jelentése ‘növényi szár’ volt; mivel a növény szára nem a teljes növény, csak egy jelentékeny része, a szóból származik a torzó ‘befejezetlen műalkotás’ (nem tévesztendő össze a hangalakjában hasonló torz szavunkkal) kifejezés is. Kevesek által ismert mitológiai és művészeti szakszóként továbbá thyrsusnak hívják, a Dionüszoszt (vagy Bacchust), a bor és a mámor istenét kísérő bacchánsnők jelvényét, a tobozban végződő, szőlőlevelekkel és repkénnyel körülfont botot is. A thyrsus romantikus költőknél a 19. században a mámor, az életkedv jelképévé is vált.

 

 

Ahogy átalakít az észrevétlen közelítő idő, úgy halkul el lassan az örömök víg dala, minden elrepül, szerterebben, elenyész.

Ahogy a mélybíbor mámor észrevétlen megfakul, úgy elenyész minden, mi csak jelenés.

 

A sok-sok bíbor színű, thyrsusos, mámoros éjszaka egyszer csak véget ér, talán megmarad egy apró gerezd, egy torzó.

 

Lassanként koszorúm bimbaja elvirít,

Itt hágy szép tavaszom: még alig ízleli

Nektárját ajakam, még alig illetem

Egy-két zsenge virágait.

 

Itt hágy s vissza se tér majd gyönyörű korom.

Nem hozhatja fel azt több kikelet soha!

Sem béhúnyt szememet fel nem igézheti

Lollim barna szemöldöke!

 

2. Lolli

 

A Lolli név Berzsenyi költői leleménye, valójában ilyen női név – mai ismereteink szerint – a 18. századig nem létezett. A név megalkotásához talán hozzájárult a hasonló hangzású Lilla név: Csokonai Vitéz Mihály nevezte így Vajda Juliannát, Vajda Pál komáromi kereskedő leányát, a költő legismertebb múzsáját. Amíg azonban közismert, hogy valójában kit is takar az első Lilla nevű hölgy, annyira rejtélyes és különös Lolli személye.

 

A Lolli név, Berzsenyi leleménye, a költő ódái után azonban a név nagyon hamar ismertté vált. A magyar irodalomtörténet következő Lollija Kamati Lolli, Kisfaludy Károly Tollagi Jónás viszontagságai (1822, megjelent: 1843) című művének egyik szereplője. A mindössze huszonhat évet élt Zilahy Károly (nem tévesztendő össze a 20. századi Zilahy Lajossal) posztumusz megjelent Eszter, a szép kardalnoknő című novellája egyik mellékalakját szintén Lollinak hívták. Végül a név a 20. században is ismert maradt: Karinthy Frigyes néhány kisebb írásában szerepel egy Lolli nevű hölgy és férje, Aladár.

 

Berzsenyi Dániel 1799-ben nősült, feleségül vette unokatestvérét, az akkor mindössze tizennégy éves Dukai Takách Zsuzsannát, akinek aztán, birtokrészeiért élete végéig pereskednie kellett sógoraival. Berzsenyi nem szerelmi házasságot kötött, valójában szabadulni akart atyjától, s erre a legjobb megoldás akkor a családalapítás volt. A hölgyek nagy barátja, a későbbi niklai remete, számos szerelmes költeményt írt különböző múzsákhoz, akikhez  – egyes vélemények szerint – azonban nem tartozott Zsuzsanna asszony. Berzsenyi levelezéséből kiderült, hogy panaszkodott felesége műveltségbeli hiányosságaira, az asszony pedig nem nézte jó szemmel ura kicsapongó természetét. Dukai Takách Zsuzsanna minden bizonnyal tehát nem volt a Lolli néven nevezett hölgy, aki nem csak A közelítő tél című híres Berzsenyi-versben, de néhány más költeményben is felbukkan (pl. Lollihoz; a helyzetet azonban bonyolítja, hogy a Lollihoz címzett verse idejéből fennmaradt egy Lilihez című költeménye is…).

 

Berzsenyi Dániel már gyerekkorától ismerte Dukai Takách Juditot (azaz Malvinát), aki természetesen nemcsak névrokona volt feleségének, hanem unokatestvére (s ezáltal Berzsenyi rokona is). A niklai „titkok kertjébe“ majdan visszavonuló költőremete és a szinte gyermeklány között mély barátság alakult ki: a Malvina néven verselő első magyar költőnő Berzsenyi hatására kezdett el komolyabban foglalkozni irodalommal. Berzsenyi azonban 1804 és 1809 között írta A közelítő tél című versét, sőt Lolli neve már a költő első verseiben is felbukkan, amikor Malvina még csak négy éves volt. Malvina azonban a költő életének fontos szereplője lett, 1815-ben megénekelte „myrtus barna fürtjeit“ (Dukai Takách Judithoz), több költeményét neki írta (Barátnémhoz) vagy ajánlotta. Malvina személyét azért sem lehet kizárni egyik Lolli-vers ihletőjeként sem, mert nem lehet pontosan tudni, hogy Berzsenyi a verseit valójában mikor írta? Sőt, a helyzet még érdekesebb: Berzsenyi, „a kemenesaljai Horác“, akárcsak nagy példaképe az „igazi“ Horác (azaz Horatius) hosszú évekig – talán épp kilenc évig is – érlelte költeményeit, amelyek közül nem egyet később újra és újra átírt. Így hát nem kizárható, hogy Malvina személye hatására javítgatta évekkel korábbi, esetleg nem is neki szánt „szerelmetes“ ódáit!

 

Berzsenyi Dániel Lollija a költő első ismert műveiben valószínűleg nem köthető egyetlen személyhez sem, ódái akkor, általában a szerelem dicséretét zengték egy Lolli néven nevezett, talán nem is létezett hölgyhöz, akitől vigasztalást remélt a házasságában csalódott poéta. Malvina megismerése után, talán a szerelem megszemélyesült, Lolli lett Malvina-Judit, aki – Zsuzsanna asszony helyett – betöltötte az igazi szellemi társ szerepét, akivel – lévén, hogy rokona volt – minden magyarázkodás nélkül zavartalanul egy társaságban lehetett, s aki előtt nyíltan beszélhetett mély barátságukról, akár szerelmükről is. A közelítő tél az idő észrevétlenségéről szól, az emberi élet egyszeri és megismételhetetlen, a niklai „titkok kertjéből“ az elmúlás még fájdalmasabb, hiszen már Lolli sem segít, az ifjúság elröpült, a csermely elapadt, csak a költő lelkét takarja be néhány szép régi dala.

 

3. A kert

 

A kert (liget, lugos) a természettől elkerített rész, amely általában a házat körülveszi, kiegészíti. A természet végtelen, a kert véges, a kert kicsinysége miatt emberivé teszi a természetet; kertet (azaz keretet) ad az emberi lét végességének megértéséhez.

 

A kert a mindentől elvonuló magányos költő titkos világa, csak a poéta által élhető zárt világ, ahol a végtelen idő elmúlása látható. A kert részei a költeményben tagadásos formában tűnnek fel, megjelenítve azt a hiányt, amely valaha megtöltötte mindazt, ami egykor boldogabbá tette az életet.

 

A titkok kertje, a költemény végén, személyes élménnyé válik. Az esendő ember mégsem adja fel a reményt, az elveszett szép világot egy-egy közbevetett alig ‘kevéssé, kis mértékben’ és zsenge ‘épp, hogy kifejlődött’ szóval, valamint az érzékek töménységével (látvány, íz , illat) próbálja ellensúlyozni.

 

A titkok kertje ugyanakkor az Úr kertje is. Ahogy „elrepül a szárnyas idő“, „béhunyt szemünket“ nem igézi meg többé Lolli sem. Ahogy „hervadó ligetünket“ észrevétlen elhagyjuk, egy másik, ismeretlen lugashoz érkezünk. A titkok kertje őrzi lelkünket, „minden mívünket“, ami nem múlandó…

 

A Névpont – www.nevpont.hu – legújabb írása a tavaly 180 éve – 1836. február 24-én – elhunyt Berzsenyi Dánielre, a „niklai remetére“, az „észrevétlen költőre“ és titkos kertjének, lelkének „ismeretlen lakójára“, Lollira emlékezett. (Különös véletlen, hogy Lolli-Malvina is ugyanebben az évben, 1836. április 15-én hunyt el. Az első költőnő, Malvina életére, nemsokára még visszatérünk…)

 

Kék virág Berzsenyi Dániel és a rejtélyes Lolli emlékének.

 

A kép Barabás Miklós ismert rajza a költőről, a kép forrása:

http://dka.oszk.hu/html/kepoldal/index.phtml?id=27517

 

Berzsenyi Dánielről az alábbi linkeken olvashatnak:

 

http://www.nevpont.hu/view/1384 és

http://www.nevpont.hu/view/11823

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Esszé

Megjelent: nevpont.hu 2017