Prohászka Lajos
Prohászka Lajos

2024. március 29. Péntek

Prohászka Lajos

filozófus, pedagógus

Névváltozatok

Prochaska, Ludwig Georg 

Születési adatok

1897. március 2.

Brassó, Brassó vármegye

Halálozási adatok

1963. június 16.

Budapest

Temetési adatok

1963. június 21.

Budapest

Farkasrét


Család

Brassói német családból származott. Sz: Prohaska Ludwig (1863–1896), Scholcz Róza (1871–1940). F: 1939-től Gyurmán Márta. Elvált. 

Iskola

Édesapja már születése előtt elhunyt, édesanyja nevelte fel. Elemi iskoláit Aradon és Budapesten végezte, a budapesti II. kerületi főgimnáziumban éretts. (1915), a Pázmány Péter Tudományegyetemen görög–latin–filozófia szakos középiskolai középiskolai tanári és bölcsészdoktori okl. szerzett (1920), majd a Collegium Hungaricum ösztöndíjas tagjaként a berlini tudományegyetemen pedagógiát és filozófiát tanult (1924–1925, 1927), ill. a freiburgi és a müncheni egyetemen folytatott tanulmányokat (1926 és 1928), az elméleti pedagógia (Pécs, 1929) és a pedagógia elmélete tárgykörben magántanári képesítést szerzett (Budapest, 1930).

Az MTA tagja (l.: 1939. máj. 12.; ig.: 1946. júl. 24.–1949. okt. 31.; tanácskozó: 1949. okt. 31.; l. tagsága visszaállítva: 1989. máj. 9.). 

Életút

A Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtára (= Országos Széchényi Könyvtár) alkönyvtárnoka (1923–1928), a budapesti Egyetemi Könyvtár könyvtári őre (1928–1931), a budapesti VII. kerületi gimnázium r. tanára (1931–1932). A pécsi Erzsébet Tudományegyetem magántanára (1929–1930), a Pázmány Péter Tudományegyetem magántanára (1930–1935), a pedagógia ny. rk. (1935–1937), ny. r. tanára (1937–1949), kényszernyugdíjazták (1949. dec. 12.). A Képzőművészeti Főiskolán a filozófia előadó tanára (1933–1934). 

19–20. századi filozófiai irányzatokkal, klasszikus filozófiatörténettel és oktatáselmélettel, ókori és középkori neveléstörténettel foglalkozott. Első berlini tartózkodása idején megismerkedett Eduard Sprangerrel (1882–1963), akinek kultúrfilozófiai munkássága döntően befolyásolta gondolkodását. Mester–tanítványi kapcsolatukat halálukig fenntartották, Spranger – Prohászka meghívására – többször járt Magyarországon, műveit Prohászka rendszeresen ismertette pedagógiai és filozófiai szakfolyóiratokban, sőt több művét maga tolmácsolta magyar nyelven. Első írásai pedagógiai dolgozatok voltak: a pedagógiaoktatás elméletét vizsgálta, majd a vallás és a kultúra viszonyát elemezte. 

Legnagyobb hatású műve A vándor és a bujdosó (1936) az első magyar nemzetkarakterológiai monográfia. A munka tisztázza a népközösség fogalmát, amely Prohászka szerint egy kollektív valóság, sorsközösség, amely nem családi vagy vérségi kapcsolaton alapul. A népközösség határai azonban természetesen nem azonosak az országhatárokkal – kialakulásuk viszont történeti fejlődés eredményei. Prohászka vizsgálódásának célja, hogy egy népközösség jellemét és történetét meghatározza: sors- és szabadságtípus alapján próbálta felosztani a nemzeteket. A vándortípus a német nemzetkarakter jellemzője, ami az örök keresésből és a lehetőségek határtalanságából áll. Alapélményük az, hogy minden örökké változik, fejlődik, a német kultúra igazi gazdagsága nem az eredményekben, hanem azon képességeiben mutatkozik meg, ahogy lehetőségeit állandóan tágítani tudja. A német szellem állandóan vívódik a világgal és saját lelki megszállottságával, soha nem készül el végleg önmagával. A megelégedettség és kibékülés idegen számára, valami állandóan mozgalomban van benne, a megoldások egymást váltják. Vándorösztönétől hajtva a természeti és a szellemi glóbusz minden helyét bekalandozza, mindenütt otthonos, mégis mindenütt idegen.

 

A magányos vándor „európai feleselő társa” a bujdosótípus. Prohászka szerint a magyarság a bujdosók népe, mert a magyarság alapélménye a némettel ellentétben az, hogy minden örökké változatlan. A finitizmus (végzethit) lényege idegenkedés minden változástól, a biztos állandó felé törekvés, a magyar nemzetkarakter elszigetelődik a külvilágtól és független akar lenni; nem holmi zsigeri nacionalizmusból, hanem mert fél az idegentől, amely őt változásra ösztökéli. Ebből vezethető le óriási tűrőképessége, hogy soha nem törekszik hódításra, ellentétben a végtelenség mámorától hajtott némettel. Ezért növesztette magában a tűrésnek példátlan, valóságos heroikus készségét és ezért van benne hajlam az időről-időre fellobbanó féktelen kitörésre: a társadalmi változások a magyarságon belül mindig hirtelen, lökésszerűen mentek végbe. Mivel a változatlanság iránti vágyból fakadóan az esemény sokáig „halogatódik”, amikor pedig már muszáj, hogy megtörténjen, akkor hirtelen tör felszínre; a hirtelen cselekvést a magyarság mindig elhibázta. A mű rendkívül nagy vihart kavart. A bujdosó magyarság képét mind bal-, mind jobboldalról élesen visszautasították. Legismertebb Szekfű Gyula válasza volt (Nem vagyunk bujdosók, 1938), sőt Szekfű Prohászka felvetését továbbgondolta több írásában (Schittenhelm Ede, 1937), amely újabb vitákat generált. Szekfűt az évekig tartó és újabb tanulmányokat megjelentető ideológiai küzdelem végül egy tanulmánykötet összeállítására is sarkalta (Mi a magyar, 1939).

 

Későbbi írásaiban Prohászkát gyakran foglalkoztatta a két világháború közötti korszak erkölcsi és ideológiai válsága (írásai közül a legismertebb: A mai élet erkölcse, 1944). Úgy vélte, hogy 1914 korszakfomáló év volt, az addigi polgári világ és az arra épülő biztonság és rend felbomlása kezdetének az éve. Az egyéniség tiszteletének és szépségkultuszának örökre vége szakadt, az egyéneket felváltotta az arctalan tömegek – alaktalan, amorális, mohó massza – megjelenése, a háborúk és forradalmak felszabadították a lélek alvilágát. A diktatórikus államokban – a fasiszta és kommunista országokban – minden erkölcsi erő felszámolódik, a faji erkölcs a történeti erkölcs végét jelenti. Ám Prohászkának nem volt jó véleménye a liberális polgári demokráciákról sem, amelyek a szociális erkölcsöt hagyták figyelmen kívül vagy rendelték alá más – gazdasági – érdekeiknek. Az erkölcsi válságból csakis egy megújuló katolicizmus lehet a kiút, amely a keresztény erkölcsön és humánumon alapul. A Horthy-korszak restaurált neobarokk rendszere egy anakronisztikus, polgári életformát és erkölcsöket negligáló középosztályával azonban alkalmatlan az erkölcsi megújulásra. 

A II. világháború után még néhány évig katedráján maradhatott, erkölcsi megfontolásokból azonban ellenezte az iskolarendszer államosítását és az egyházi iskolák felszámolását. Nemcsak egyetemi tanári címét és akadémiai tagságát vették el, de az MTA Prohászka Lajos tudományos teljesítményét „tudományos fokozatra méltatlannak” ítélte (1952). Az akkor már súlyos beteg embert nyugdíjától is megfosztották, alkalmi levéltári segédmunkákból, cédulázgatásokból. élt. Helyzetén az 1956-os forradalom sem sokat változtatott, a Petőfi Kör vitáján Lukács György szélsőjobboldainak bélyegezte, akinek rehabilitálása természetesen szóba sem jöhet. Utolsó aktív éveiben Cicero nagymonográfiáján dolgozott, s mivel kiválóan zongorázott zeneelmélettel foglalkozott. 

Emlékezet

Brassóban született, gyermekkorától gyakran töltötte nyarait Veresmarton (Brassó vármegye), anyai rokonainál. Budapesten élt és tevékenykedett, a Farkasréti Temetőben nyugszik. Sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította (2004-ben). Hagyatékát az Egyetemi Könyvtárban őrzik. Nevét vette fel az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán a Prohászka Lajos Tanterem (2003-ban). A rendszerváltás óta újra kiadják műveit és a hagyatékából előkerült írások közül is több (zeneelméleti dolgozata) is megjelenhetett. Munkásságával Lackó Miklós és Perecz László foglalkozott. 

Elismertség

A Magyar Pedagógiai Társaság tagja (1927–1950) és elnöke (1940–1949). A Magyar Filozófiai Társaság tagja (1927–1945) másodtitkára, titkára (1929–1939). Az Országos Közoktatási Tanács tagja (1936–1942). A budapesti Tanárvizsgáló Bizottság tagja (1935–1943). A Magyar Gyermektanulmányi Társaság, a Gyakorlati Lélektani Társaság és a Tudományos Társulatok és Intézmények Országos Szövetsége tagja.

Elismerés

Az MTA pedagógiai pályadíja (1917), Pauler Tivadar-díja (1920). 

Szerkesztés

Az Athenaeum (1931–1940) és az Egyetemi Élet c. folyóiratok szerkesztője (1938–1943). 

Főbb művei

F. m.: Tanügyi tanulságok a régi szepesi városi polgárság sorsából. (Magyar Paedagogia, 1914)
Pascal emlékezete. (Magyar Paedagogia, 1923)
Új társadalmi pedagógia. (Magyar Paedagogia, 1924)
Az élet mint tett és mű. (Athenaeum, 1926)
Vallás és kultúra. Leopold Ziegler filozófiája. (Minerva Könyvtár. 13. Bp., 1928)
Az eleata gondolat. (Athenaeum, 1928)
Pedagógia mint kultúrfilozófia. 1–2. (Magyar Paedagogia, 1929 és külön, egy kötetben: Bp., 1929)
A lélek és az abszolutum. Metafizikai alapelvek egy kulturfilozófiához. (Athenaeum, 1930)
Fináczy Ernő mint tanár. (Magyar Paedagogia, 1930)
Hegel. Halálának 100. évfordulójára. (Magyar Paedagogia, 1931)
Pauler tragikus életérzése. (Pauler Ákos-emlékkönyv. Bp., 1934
németül: Das tragische Lebensgefühl Paulers. Gedenkschrift für Ákos von Paulers. Bp., 1936)
A gallikanizmus magyarországi visszhangja. (Minerva Könyvtár. 51. Bp., 1935)
Népiség és műveltség. – Fináczy Ernő. (Magyar Paedagogia, 1935)
A vándor és a bujdosó. (Minerva Könyvtár. 50. Bp., 1936
2. kiad. 1941)
Az oktatás elmélete. (Pedagógiai Szakkönyvek. Bp., 1937)
A tanterv elmélete. (Bp., 1938)
Az erkölcs. (A mai világ képe. I. köt. A szellemi élet. Bp., 1938 és külön: Bp., 1938)
Variáció a kalokagathiáról. (Sziget [folyóirat], 1939
németül: Variation über die Kalokagathie. Tessarakontaeteris Theofilou Vorea. Athen, 1939)
Nevelés és hagyomány. – Nevelés és jövő. (Magyar Paedagogia, 1940)
A hegelianizmus. (Athenaeum, 1941)
Az apró munka a nevelésben. Megemlékezés a Jézus Társaság alapításának 400 éves és Herbart halálának 100 éves fordulója alkalmából. (Magyar Paedagogia, 1941 és külön: Bp., 1941)
A platonista Cicero. Akadémiai székfoglaló is. (Elhangzott: 1941. okt. 20.
megjelent: Értekezések a filozófiai és társadalmi tudományok köréből. V. köt. 11. Bp., 1942 és három részben: Budapesti Szemle, 1942)
A korszellem és a nevelői felelősség. (Magyar Paedagogia, 1942 és külön: Bp., 1943)
A mai élet erkölcse. (Bp., 1944)
Demokrácia és humanizmus. (Magyar Paedagogia, 1944)
Történet és kultúra. (Bp., 1946)
A hellenisztikus kor nevelésének története. Egy. jegyz. P. L. előadásai nyomán jegyezték tanítványai. (Bp., 1947)
Shaftesbury. (Pantheon. Filozófiai tanulmányok 1. Szeged, 1947)
A filozófia olvasásáról. (Köznevelés, 1947)
A római nevelés története. Egy. jegyz. P. L. előadásai alapján összeáll. Jesch László. (Bp., 1948)
A nevelés története a középkorban. Egy. jegyz. P. L. előadásai alapján összeáll. Jesch László. (Bp., 1948)
Az újkori nevelés története. Egy. jegyz. P. L. előadásai alapján összeáll. Jesch László. (Bp., 1948)
A tanterv elmélete. Egy. jegyz. P. L. előadásai alapján összeáll. Jesch László. (Bp., 1948)
Humanizmus és forradalom. (Magyar Pedagógia, 1963)
A tanterv elmélete. Szerk., sajtó alá rend., a bevezető tanulmányt írta Zibolen Endre. (A tantervelmélet forrásai. 2. Bp., 1983)
A vándor és a bujdosó. Hasonmás kiad. (Universum reprint. Szeged, 1990)
Az oktatás elmélete. Hasonmás kiad. Szerk., a kísérő tanulmányt írta Faludi Szilárd. (Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum hasonmás kiadványai. Bp., 1990
2. kiad. 1995)
A mai élet erkölcse. Hasonmás kiad. (Universum reprint. Szeged, 1991)
A modern ember. – A jelenkor szelleme. (Századvég, 1997)
Nemzedékek és eszmények a nevelésben. (Emlékkönyv Gyulai Ágost jubileumára. Esszégyűjtemény 1946-ból. Szerk. Lányi Katalin. Bp., 1999)
Az európai ókor neveléstörténete. P. L. egyetemi előadásaiból. Szerk. Orosz Gábor, a görög és a latin szövegeket ford. Kiss Sebestyén, a névmutatót összeáll. Fenyő Imre. (Pallas Debrecina. A Debreceni Egyetem Neveléstudományi Tanszékének kiadványai. Debrecen, 2003
2. jav. kiad. 2004)
P. L. befejezetlen, cím nélküli zenefilozófiai írásából: A zene egzisztenciális jellege és paradoxonjai. (Muzsika, 2003)
Az európai középkor, reneszánsz és a 16. század neveléstörténete. P. L. egyetemi előadásaiból. Szerk. Orosz Gábor, a görög és a latin szövegeket ford. Kiss Sebestyén, a névmutatót összeáll. Nyilas Bernadett. (Pallas Debrecina. A Debreceni Egyetem Neveléstudományi Tanszékének kiadványai. Debrecen, 2003
2. jav. kiad. 2004)
A vándor és a bujdosó. Hasonmás kiad. Niederhauser Emil tanulmányával. (Kisebbségkutatás Könyvek. Bp., 2005)
Postludium. Európa vagy a megnemértés. (Politikatudományi Szemle, 2007)
A bujdosó. Részlet. (Magyar Hüperion, 2013)

 

szerk.: Didaktika. Fináczy Ernő előadása. Sajtó alá rend. Balassa Brunóval és Nagy J. Bélával. (Bp., 1935
hasonmás kiad.: Bp., 1994)
Fináczy Ernő: Elméleti pedagógia. Sajtó alá rend. Nagy J. Bélával. (Bp., 1937
hasonmás kiad.: Bp., 1995)

 

ford.: Spranger, Eduard: Közerkölcs és személyes erkölcsiség. Eduard Spranger kéziratából ford. P. L. (Filozófiai Értekezések. 7. Bp., 1936). 

Irodalom

Irod.: Tettamanti Béla: Pedagógia mint kultúrfilozófia. Megjegyzések P. L. értékeléséhez. (Bp., 1931)
Mátrai László: P. L.: A vándor és a bujdosó. (Magyar Paedagogia, 1936)
Ki kicsoda? Kortársak lexikona. (Bp., 1937)
Fábián Dániel: P. L. könyve. P. L.: A vándor és a bujdosó. (Szabadság, 1937. márc. 21.)
Pethő Sándor: P. L.: A vándor és a bujdosó. (Magyarság, 1937. ápr. 11.)
Szalatnai Rezső: P. L.: A vándor és a bujdosó. (Magyar Újság [Pozsony], 1937. júl. 16.)
Szekfű Gyula: Nem vagyunk bujdosók. (Magyar Szemle, 1938)
Tettamanti Béla: Oktatás és oktatáselmélet. Megjegyzések P. L. Az oktatás elmélete c. művéhez. (A Szellem és Élet Könyvtára. Új sorozat. 2. Szeged, 1939)
A m. kir. Erzsébet Tudományegyetem és irodalmi munkássága. Az egyetem 25 éves fennállása alkalmából írta és szerk. v. Szabó Pál. (Pécs, 1940)
Kornis Gyula: Kultúrfilozófia. P. L. (K. Gy.: Tudós fejek. Bp., 1942)
Kováts Gyula: P. L.: A platonista Cicero. (Magyar Paedagogia, 1942)
Mándy Stefánia: P. L.: A mai élet erkölcse. (Magyar Paedagogia, 1944)
Kemény Gábor: Őszinte beszélgetés P. L.-sal a demokráciáról és a humanizmusról. (Embernevelés, 1946)
P. L. (Pedagógiai Szemle, 1963)
Faludi Szilárd: P. L. (Köznevelés, 1963)
Galicza Péter: Pedagógia, kultúrfilozófiai alapon. (Világosság. 1976)
Szabó Miklós: Magyar nemzetfelfogások. (Mozgó Világ, 1983)
S. Heksch Ágnes: P. L. tantervelmélete. 1948. (Magyar Pedagógia, 1984)
Pukánszky Béla: A Prohászka–Tettamanti-vita. (Magyar Pedagógia, 1986)
Lackó Miklós: Bujdosó vagy szabadságkereső realista. (L. M.: Korszellem és tudomány. Bp., 1988)
Tőkéczki László: P. L. (Bp., 1989
2. kiad. 1992)
Tőkéczki László: P. L. (Magyar Pedagógusok. Bp., 1992)
Kiss Ilona: P. L. műveltségeszménye. (Jelen-lét, 1992)
Faludi Szilárd: P. L. életműve. (Ma-holnap, 1993)
Madarász Imre: L’ „umanista” e l’ „errante” nella caratterologia nazionale di Lajos Prohászka. (Italianistica Debreceniensis, 1995)
Kovács Lászlóné Vermes Stefánia: Száz éve született P. L. (Magyar Pedagógia, 1997)
Lackó Miklós: A kultúrfilozófus P. L. (Századvég, 1997)
Faludi Szilárd: P. L. oktatáselmélete. (Iskolakultúra, 1997)
Lackó Miklós: Egy nemes konzervatív. A kultúrfilozófus P. L. (Történelmi Szemle, 1998)
Perecz László: Az élet mint tett és mű. (Valóság, 2000)
Lackó Miklós: Két portré. Asbóth János és P. L. (Filozófia és kultúra. Írások a modern magyar művelődéstörténet köréből. Szerk. Lackó Miklós. Bp., 2001)
Zoltai Dénes: Zenefilozófiai arabeszk. P. L. emlékére. (Muzsika, 2003)
Bábosik Zoltán: Irényzatok és elméletek a magyar nevelésfilozófiában. (Bp., 2006)
Perecz László: „Magyar gondolkodás.” Ázsiai vagy bujdosó? Karácsony Sándor és P. L. a „nemzeti filozófiáról.” (Magyar Tudomány, 2007)
Perecz László: Antifilozofikus bujdosó. P. L. és a „nemzeti filozófia.” (Világosság, 2008)
Békés Márton: Egy kapcsolatfelvétel kísérlete. Három ismeretlen Németh László-levél P. L.-hoz. (Kortárs, 2009)
Gángó Gábor: A német birodalmi gondolattól a magyar nemzetkarakterológiáig. (Magyar Filozófiai Szemle, 2011). 

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Pályakép

Megjelent: nevpont.hu, 2013

×

Földieknek látszók

Női szentek és boldogok

Legújabb könyvemben tizenkét különös sorsú, közismert, mégis ismeretlen 10–13. századi női szent, boldog és boldog emlékezetű nő életútja szerepel. A szentekről és boldogokról azt hihetnénk, hogy önmegtagadó, imádságos, nem egyszer aszketikus életük kiáltó ellentétben állt világi kortársaik tevékeny mindennapjaival. Valójában valamennyiük élete küzdelmes volt, tele gyarlósággal, hibával, szerencsés és szerencsétlen döntések sorozatával, rendkívüli jellemük azonban a magyarság sorsdöntő pillanataiban felülemelkedett minden addigi kétségen és korláton. Talán egyetlen fejedelmi család sem adott annyi szentet, mint a három évszázadon át uralkodó Árpád-ház, talán egyetlen történelmi korszakban sem élt annyi női szent és szent életű női hitvalló, mint az Árpád-kori Magyar Királyság területén. Az uralkodói dinasztia szentjein kívül könyvem megemlékezik a keresztény hitet a külhonban terjesztő magyarországi uralkodónőkről és fejedelemasszonyokról is.

A Kossuth Kiadó gondozásában megjelent, gazdagon illusztrált album kedvezményes áron, 5942 forintért megrendelhető a vevoszolgalat@kossuth.hu emailen.

Kozák Péter
a Névpont szerkesztője