Iskola

Az MTA tagja (l.: 1863. jan. 13.; r.: 1883. máj. 17.; t.: 1906. márc. 22.).

Életút

A miskolci ev. líceumban (1836-1846), a késmárki koll.-ban tanult (1846-1847), az MTA tagja (l.: 1863. jan. 13.; r.: 1883. máj. 17.; t.: 1906. márc. 22.). - Miskolcon ún. patvarista (1847), a pozsonyi ogy.-en Szemere Bertalan ogy.-i követ írnokaként volt jelen (1847-1848), a forr. és szabadságharc idején belügymin.-i fogalmazó, majd a hivatalos Közlöny szerkesztőségi munkatársa (1848-1849), a szabadságharc leverése után szülei házában élt (1849. aug.-1850. febr.), majd Pestre ment, ahol a Pesti Napló belső (1850. febr.-1852), a Hölgyfutár és Vahot Imre lapjainak külső munkatársa (1851-1852). A miskolci ref. gimn.-ban a m. nyelv és irodalom tanára (1852-1865); közben Borsod vm. aljegyzője (1860-1861). Borsod vm. főjegyzője (1865-1894), a vm. alispánja (1894-1895). Személyes emléktárgyait, iratait, levelezését a Borsodi-Miskolci Múz.-ra hagyta, ill. leánytestvérétől és utódaitól folyamatosan a múz.-ba kerültek. A Lévay-hagyaték napjainkban is a Herman Ottó Múz. egyik legnagyobb dokumentum- és tárgyegyüttese, amelynek egy része Sajószentpéteren állandó kiállításon látható. Könyvtárát iskolájára hagyta, amelyet először 1936-ban, majd ismét 1996-ban róla neveztek el. A költő egykori könyvtára ma a miskolci városi könyvtár része (Lévay József Muzeális Könyvtár néven). Emlékét Borsodi Bindász Dezső egészalakos szobra is őrzi (Miskolc, 1934).Az ún. népi nemzeti irányhoz tartozott, amelynek vezéregyéniségeihez, Arany Jánoshoz, Tompa Mihályhoz és Gyulai Pálhoz szoros barátság is fűzte. Korai, többnyire szentimentális verseinek gyakori témája a hazafiság, 1848-1849-ben verseivel a szabadságharc mellett buzdított. Költeményei többnyire elégikus dalok, amelyeknek nyelvezete és képei a népiességtől való fokozatos elszakadást és egy stilizált kifejezésmód kialakulását mutatják. Biedermeier hangulatú szerelmi dalai jobbára már emlékké vált érzelmeket idéztek fel. Az 1860-as évekbeli elbizonytalanodása után a kiegyezést (1867) követő időket az 1848/49-i forradalom és az önkényuralom alatt hozott áldozatok eredményének tartotta, és ekként is ünnepelte. Öregkori verseiben már az impresszionizmus hatása is érezhető. A közigazgatástól visszavonulva (1895) az irodalmi és a közélet aktív tagja maradt, a „borsodi halhatatlanok fejeként” nagy tisztelet övezte. Termékeny mufordító volt, Shakespeare öt, Moliere két drámáját, Béranger, R. Burns, H. Heine és H. W. Longfellow számos versét tolmácsolta.