Család

Sz: Eperjessy Gyula földműves, K. Nagy Ágnes postadíjnok. F: 1931-től Sz. Nagy Erzsébet. Gyermektelen.

Iskola

A bp.-i József Műegyetemen végzett (1923), gépészmérnöki okl. szerzett (1929), a műszaki tudományok kandidátusa (1960).

Életút

Az I. vh.-ban frontszolgálatot teljesített (1917–1918), majd vöröskatonaként szolgált (1919). A Magyar Kir. Folyamőrség mérnökgyakornoka (1922–1924). A Haditechnikai Intézet műszaki rajzolója (1925–1929), műszaki tisztviselője (1929–1945); mérnök századosi (1939–1942), -őrnagyi rendfokozatban (1942–1945); az Intézettel együtt Németországba menekült, Berlinben és Hillerslebenben élt (1945). Hazatérése után a budapesti hidak roncskiemelésén dolgozott, mint géplakatos (1945. okt.–1946. jún.). A Nehézipari Központ (NIK) Traktorszerkesztési Osztályának tervezőmérnöke (1946–1948), az átszervezett Magyar Néphadsereg (MN) Haditechnikai Intézetében a tüzérség műszaki referense (1948–1949), uo. a Különleges Fegyverek Osztályának vezetője (1949–1950). A BME Hadmérnöki Kar mb. előadó tanára (1950–1952), a Fegyvertechnikai Tanszék tanszékvezető egy. docense (1952. nov. 1.–1954. nov. 30.), tanszékvezető egy. tanára (1954. dec. 1.–1956. szept. 20.), tartalékállományba helyezték (1956. szept. 20-ával). A BME Gépészmérnöki Kar Gépelemek Tanszék óraadó tanára (1957. jan. 4-étől). Figyverek és mezőgazdasági gépek méretezési és szerkesztési kérdéseivel foglalkozott. A NIK-ban vezető szerepet játszott az új magyar traktor szerkesztési munkálatainak kidolgozásában, az ezzel kapcsolatos kutatások irányítója. Hatkötetes monográfiát írt a tüzérszerkesztés elméletéről (A löveg címmel, 1951–1956), a mű a 20. századi magyar hadtudományi irodalom egyik klasszikusa. Részt vett több különleges fegyver építésében és rendszeresítésében, új lövegtípusok kidolgozásában, az ezzel kapcsolatos hadtudományi dolgozatai belső (= titkos) folyóiratokban jelentek meg. Budapesten (I. kerület Gellérthegy utca 1.) élt és tevékenykedett, a Farkasréti Temetőben nyugszik.