Család

Sz: Dobrovits Aladár (1909–1970) történész, egyiptológus, Dömötör Tekla (1914–1987) etnográfus. F: 1964-től Császár László (1933–) építészmérnök, építészettörténész, az MTA doktora. Fia: Császár Péter (1967–).

Iskola

Az ELTE BTK-n magyar–művészettörténet szakon végzett (1964), a művészettörténeti tudományok kandidátusa (1979).

Életút

Az Országos Műemlékfelügyelőség (OMF) Tudományos Osztálya, majd Terv- és Koordinációs Osztálya tud. munkatársa (1964–1977). A Szépművészeti Múzeum muzeológusa, tud. főmunkatársa (1977–1988). Az MTA–TMB-n Garas Klára aspiránsa (1973–1976). Tudományos pályafutásának kezdetén a modern magyar városépítészet esztétikai sajátosságaival foglalkozott. Mint az OMF munkatársa jelentős városfal-kutatásokat végzett, több középkori kőszegi és székesfehérvári házat és a móri Lamberg-kastélyt is vizsgálta. Kandidátusi értekezésében (Építési gyakorlat és építőművészet szintézisproblémái, 1978) a pápa-ugod-devecseri Esterházy-uradalom példáján mutatta be a barokk építőszervezet szerteágazó működését. Elsőként törekedett arra, hogy a korabeli építészeti gyakorlatot az azt irányító és lebonyolító hivatal és az ezzel összefüggő társadalmi tényezők tevékenysége révén ábrázolja. Jelentős eredményeket ért el a megyei műemlék-nyilvántartások felállítása és gondozása terén. Magyarországon az elsők között vizsgálta az építészeti tárgyú rajzokat, elsők között ismerte fel azok műemlékvédelmi és építészettörténeti jelentőségét. Utolsó nagy munkája, Giovanni Battista Piranesi munkásságát feldolgozó műve kéziratban maradt, csak halála után jelenhetett meg.

Elismerés

A Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) Építészettörténeti Pályadíja (1969), Szocialista Kultúráért Érdemérem (1972).