Család

Sz: Csáky Ágoston (1803–1883) politikus, Szepes vármegye főispánja, br. Prónay Iphigenia. F: 1866-tól gr. Bolza Anna, Bolza István és gr. Vay Lujza leánya. Fiai közül: Csáky Imre (1882–1961) politikus, diplomata, külügyminiszter, Csáky Károly (1873–1945) politikus, honvédelmi miniszter, Csáky László (1869–1909) szepesi és ugocsai főispán.

Iskola

Gimnáziumi tanulmányait Lőcsén, a jogot a Kassai Jogakadémián és Pesten végezte. A pesti tudományegyetemen jogtudori okl. szerzett és ügyvédi vizsgát tett (1863), az MTA tagja (ig.: 1891. máj. 7.).

Életút

A Deák-párt országgyűlési képviselője (Lőcsei választókerület, 1865–1867). Szepes vármegye (1867–1888), és különállásuk megszüntetéséig Lőcse, Késmárk és Gölnicbánya városok főispánja (1867–1876), a 16 szepességi város királyi biztosa (1867–1871), ill. ún. kerületi grófja (1871–1876), egyúttal Sáros vármegye főispánja is (1880-ig). A Főrendiház alelnöke (1888. febr.–szept.), a Tisza-, a Szapáry- és a Wekerle-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere (1888. szept. 22.–1894. jún. 10.). A Szabadelvű Párt országgyűlési képviselője (Breznóbányai választókerület, 1894–1896; Szarvasi választókerület, 1896–1900), a Képviselőház közoktatási bizottságának, és a magyar–horvát regnikoláris (= az Országgyűlés mindkét házából választott) – bizottságának elnöke. A Főrendiház elnöke (1900. okt.–1906. febr. és 1910. jún.–1912. dec.), az ellenzéki koalíció kormányzása idején a Nemzeti Társaskör egyik igazgatója (1906–1910), majd az abból alakult Nemzeti Munkapárt elnöke (1910–1912). A Magyarországi Kárpátegyesület (MKE) elnöke (1880-tól). – Miniszterként megszigorította, és a magyar nyelv ismeretéhez kötötte a tanítói képesítés megszerzését, megszabta a felekezeti iskolákban működő tanítók fizetésének minimumát, szaktanácskozásokat kezdeményezett az egységes középiskolák ügyében, szorgalmazta a német és a francia nyelv tanítását a középiskolákban, fellépett az ott uralkodó túlterhelés ellen. Újonnan szabályozta az egyetemi tandíjakat, a doktori szigorlatok rendjét, ill. az egyetemi magántanári intézményt. Szabályozta továbbá a kisdedóvók helyzetét, felemelte az elemi iskolai tanítók fizetését. Az ún. második elkeresztelési rendelet kiadásával (1890. febr. 26.) jelentős szerepet játszott az egyházpolitikai harcok megindításában, amely az egyház- és az állam szétválasztásával ért véget (1894–1895). ő terjesztette be a Képviselőházban az „izraelita vallás egyenjogúsításáról” és az „állami anyakönyvezésről” szóló törvényjavaslatokat. 1894 nyarán tárcáját ott kellett hagynia, mert Ferenc József csak a magyar politikusok nyomására volt hajlandó ezeket a törvényeket elfogadni. A Bánffy-kormány elleni obstrukció idején, a Tisza-féle törvényjavaslat miatt (1898. dec.) a disszidensekhez csatlakozva ő is kilépett a Szabadelvű Pártból, de a Széll-kormány megalakulása után visszatért (1899. febr.), s pártja egyik alelnöke lett. Végrendeletében 4000 koronát hagyott az MTA-ra.

Elismertség

Kir. főasztalnokmester (1888–1894), az Aranygyapjas Rend lovagja (1907).