Család

Székely földműves szülők gyermeke.

Iskola

A kolozsvári Unitárius Kollégiumban éretts. (1931), uo. a Teológiai Akadémián (1931–1933), a kolozsvári I. Ferdinánd Tudományegyetemen tanult (1933–1935), majd Kolozsvárott a Ferenc József Tudományegyetemen történelemből bölcsészdoktori okl. szerzett (1944).

Életút

A kolozsvári Hitel c. folyóirat munkatársa (1935–1944), egyúttal a kolozsvári Egyetemi Könyvtár könyvtárosa (1940–1945), az 1848– 1849-es Történelmi Ereklye Múzeuma őre (1945–1948). Elbocsátása után szövetkezeti, ill. vállalati könyvelő, majd büntetőszázadban a Duna-delta vidéki építkezéseken dolgozott (1948–1953). Marosvásárhelyen a Román Tudományos Akadémia kutatója (1957–1975). Írói pályáját az 1930-as évek elején versekkel, novellákkal kezdte: pályakezdő novellája (Én csak hallgattam) a Keleti Újságban jelent meg (1932-ben). Első írásai a székely népélet realista, mítoszromboló ábrázolásával tűntek ki, első kötete a Székely emberek, zsidó istenek (1935) a székely zsidó szombatosokat mutatta be. Történeti-szociográfiai munkásságával a falukutató mozgalomhoz és a népi írók köréhez csatlakozott. Legismertebb műve, a Székely bánja (1938) az Erdélyben is fellendült szociográfiai irodalom kimagasló teljesítménye. A székelység bomlását feltáró könyve két részre oszlik, a pusztulás ezernyi tünetét felsorakoztató helyzetképet ugyanis több fejezetre terjedő történelmi visszatekintés előzi meg. Gondos történeti elemzésen alapuló munkája igen nagy vihart kavart: elsők között oszlatta szét a szabad székely társadalomról alkotott évszázados tévhiteket, ugyanakkor kíméletlen őszinteséggel tárta fel a székelység hosszú bomlási folyamatát, amelynek végpontja a két világháború közötti székely tömegek proletarizálódása. Műve megjelentetését a hivatalos kiadók elutasították, ezért tizenhét erdélyi fiatal író, az Erdélyi Enciklopédia csoport vállalta a kiadását. A bécsi döntés után a marosvásárhelyi Székely Szó munkatársa lett (1940-től), ill. írásai megjelentek Móricz Zsigmond lapjában, a Kelet Népében is (1941-től); Móriczot elkísérte híres erdélyi körútjára is (1941-ben). Az 1940-es években megjelent nagyregényei (Romlás, 1940; Nyugtalan pásztorok, 1941) a Székely bánjában megismert falvak megrekedt életének krónikái; szociográfiai munkáinak nagyprózai folytatásai. Hősei szánalomra méltó, vergődő figurák, akik vagy cselekvésre, döntésre képtelenek, vagy ha mégis cselekszenek tettük értelmetlen, céltalan. Egy elhulló, felbomló, pusztuló világ esendő jellemei. Bözödi világa sötét és komor, szereplőinek sorsa kilátástalan és korlátolt. – A II. vh. után elsősorban Erdély újkori történetével és közelmúltjával foglalkozott. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) felkérte az 1848–1849-es Történelmi Ereklye Múzeum anyagának rendezésével. A múzeum kiállítása a kolozsvári Egyetemi Könyvtárban volt (megnyílt: 1945. márc. 15-én), s ekkor jelent meg Erdély szabadságharca c. dokumentumkötete is. A múzeum teljes anyagát később a Bolyai Tudományegyetem épületébe költöztette (újabb megnyitó: 1945. okt. 6.; a megnyitó beszédet László Gyula mondta). A múzeumot, ill. a kiállítás anyagát állandóan bővítette (az átdolgozott kiállítást 1946. márc. 15-én mutatta be); a román hatóságok az ereklyemúzeum sikere miatt állandóan zaklatták, vizsgálatok egész sorát indították ellene. Könyvtárosi állásából elbocsátották, minden ítélet nélkül letartóztatták, Békásra, végül a Duna-deltába deportálták (1948–1953; csak Sztálin halála után szabadulhatott: 1953). Szabadulása után néhány évvel a Román Tudományos Akadémia marosvásárhelyi fiókintézetében helyezkedett el, s a székelység kialakulását, kezdeti történetét vizsgálta (az 1562. évi felkelésig), ill. visszatért az 1848–1849. évi forradalom és szabadságharc történetére. Önálló kötetei – néhány szépirodalmi munkán (elbeszélés- és versesköteten kívül) – nem jelenhettek meg, jóllehet életrajzi regényt tervezett Gábor Áronról, ill. székely népmeséket is összegyűjtött. Műfordítóként viszont a kortárs román próza legjelesebb műveit tolmácsolta.

Emlékezet

Móricz Zsigmond 1941. máj. 22–29. között tartózkodott Bözödön, Bözödi György vendégeként. Később Bözödi György kezdeményezte, hogy gyűjtsék össze Móricz Zsigmond látogatásának emlékeit. Az emlékkiállítás anyagából jött létre a Móricz Zsigmond-emlékszoba. A budakeszi Korányi Tüdőszanatóriumban hunyt el, hamvait hazaszállították Bözödre. Bözödi szülőházát emléktáblával jelölték meg. Szülőházát (= Bözödi György-emlékház) a helyi unitárius közösségre hagyta (a székelyudvarhelyi Civitas Alapítvány felújította: 2008–2009-ben). Az író kopjafája a bözödi régi temetőben látható, s szülőfalujában domborművét is elhelyezték (Hunyadi László szobrászművész alkotása, 1993). Bözödön, nevét vette fel a Bözödi György Általános Iskola (1998. márc. 9-én). A Kövesdombi Unitárius Egyházközség templomában róla nevezték el a tanácstermet Bözödi György Teremnek (2007. febr. 25-én. az itt látható szobor szintén Hunyadi László alkotása). Több mint 3000, a székely történelemre vonatkozó cédulás feljegyzés maradt utána. Kutatható hagyatékát az Erdélyi Múzeum Egyesület (EME) Könyvtára őrzi. Születésének 95. évfordulóján az EME Bölcsészet-, Nyelv- és Irodalomtudományi Szakosztálya konferenciát rendezett tiszteletére (Kolozsvárott, 2008. nov. 7-én).

Elismerés

Baumgarten-jutalom (1939).

Szerkesztés

A kolozsvári Hitel c. folyóirat munkatársa (1935–1944). A marosvásárhelyi Székely Szó, a kolozsvári Termés c. folyóiratok szerkesztője (1940–1944).