Iskola

A hat elemi után a Lipták és a Ganz gyárakban öntő szakmát tanult (1928–1931), üzemmérnöki okl. szerzett (1950?).

Életút

A Ganz Hajógyár öntősegéde (1931–1945), öntőmunkása, művezetője (1945–1948). A Nehézipari Központ Üzemgazdasági Főosztályának vezetője, egyúttal uo. a Kohóipari Központ vezetője is (1948–1950). A dunapentelei, ill. a sztálinvárosi vasmű- és városépítés helyszíni vezetője (1950–1962), kohó- és gépipari miniszterhelyettes (1962. jan.–1964. febr.), a Dunai Vasmű vezérigazgatója (1964–1975). A Vasmunkások Szakszervezetének tagja (1931-től), üzemi bizalmija (1935–1945), a Vas-, Fém- és Villamosipari Dolgozók Szakszervezetének alelnöke (1975-ig), elnöke (1975–1989). A Központi Népi Ellenőrző Bizottság (KNEB, 1960. jan.-tól) és a Hazafias Népfront Országos Tanácsának (HNF OT) elnökségi tagja. Az MKP tagja (1945-től). A magyarországi nehézipar egyik meghatározó vezető személyisége. Nevéhez fűződik a dunaújvárosi (= dunapentelei, sztálinvárosi) nehézipari központ kialakítása, a kezdeményezésére létrejött Dunai Vasmű (= Sztálin Vasmű) irányítása alatt Európa egyik legjelentősebb kohóműve volt.

Emlékezet

Dunaújvárosban nyugszik. Bronz portrészobrát a Dunaferr Igazgatóság előcsarnokában helyezték el (Cyránski Mária alkotása, 1999). Életrajzát Miskolczi Miklós írja meg (Boró címmel, 2010).

Elismerés

Magyar Népköztársasági Érdemérem (arany, 1950), Munka Érdemrend (1953, 1954, 1960), Munka Vörös Zászló Érdemrendje (1956, 1975), Felszabadulási Jubileumi Emlékérem (1970), Munka Érdemrend (arany, 1972), Szocialista Magyarországért Érdemrend (1982). Állami Díj (1970).