Bálint Béla
Bálint Béla

2024. március 29. Péntek

Bálint Béla

pedagógus

Születési adatok

1914. október 22.

Tornalja

Halálozási adatok

1967. október 12.

Budapest


Iskola

A Pázmány Péter Tudományegyetemen történelem–földrajz szakos tanári okl. (1940), a debreceni Tisza István Tudományegyetemen bölcsészdoktori okl. szerzett (1944).

Életút

A nyíregyházi r. k. gimnázium (1940–1941), a muraszombati állami gimnázium h. tanára (1941–1944), a nyíregyházi r. k. gimnázium r. tanára (1945–1947), a bp.-i Madách Imre Gimnázium, majd a Szendrey Júlia Leánygimnázium (1947–1949), a Szilágyi Erzsébet Leánygimnázium igazgatója (1949–1960), szakfelügyelője (1960–1967). A Szilágyi Erzsébet Kamarakórus megalapítója. Kezdeményezésére a Szilágyi Erzsébet Gimnázium lett az UNESCO ún. asszociált iskolája. Kodály Zoltán, Molnár Imre és Tamási Áron közreműködésével versenyeket szervezett a helyes és szép hangzású magyar beszéd érdekében.

Szerkesztés

A vendek lakta délnyugat-magyarországi vidék földrajzával, néprajzával és történetével foglalkozó írásai elsősorban az Ethnographia-Népéletben, az Írottkőben, a Földgömbben és a Búvárban jelentek meg; oktatási módszertani cikkeit a Földrajztanítás, a Köznevelés és a Történelemtanítás c. folyóiratok közölték.

Szerző: Kozák Péter

Műfaj: Pályakép

Megjelent: nevpont.hu, 2013

×

Földieknek látszók

Női szentek és boldogok

Legújabb könyvemben tizenkét különös sorsú, közismert, mégis ismeretlen 10–13. századi női szent, boldog és boldog emlékezetű nő életútja szerepel. A szentekről és boldogokról azt hihetnénk, hogy önmegtagadó, imádságos, nem egyszer aszketikus életük kiáltó ellentétben állt világi kortársaik tevékeny mindennapjaival. Valójában valamennyiük élete küzdelmes volt, tele gyarlósággal, hibával, szerencsés és szerencsétlen döntések sorozatával, rendkívüli jellemük azonban a magyarság sorsdöntő pillanataiban felülemelkedett minden addigi kétségen és korláton. Talán egyetlen fejedelmi család sem adott annyi szentet, mint a három évszázadon át uralkodó Árpád-ház, talán egyetlen történelmi korszakban sem élt annyi női szent és szent életű női hitvalló, mint az Árpád-kori Magyar Királyság területén. Az uralkodói dinasztia szentjein kívül könyvem megemlékezik a keresztény hitet a külhonban terjesztő magyarországi uralkodónőkről és fejedelemasszonyokról is.

A Kossuth Kiadó gondozásában megjelent, gazdagon illusztrált album kedvezményes áron, 5942 forintért megrendelhető a vevoszolgalat@kossuth.hu emailen.

Kozák Péter
a Névpont szerkesztője