Család

Apja Arany János (1817–1882) költő, műfordító, az MTA titoknoka (= főtitkára), anyja Ercsey Julianna (1816–1885). Testvére: Arany Juliska (1841–1865). Felesége: Szalay László leánya, Szalay Gizella (1857–1945). Keresztapja Petőfi Sándor volt.

Iskola

A pesti tudományegyetemen jogtud. doktori okl. szerzett (1865), majd ügyvédi vizsgát tett, az MTA tagja (l.: 1872. máj. 24.).

Életút

A Magyar Földhitelintézet igazgatósági jegyzője (1866–1870), titkára (1870–1880), igazgatója (1887–1892); közben Nagy- Britanniában és Olaszországban járt hosszabb tanulmányúton (1872). Szabadelvű Párti programmal a nagyszalontai választókerület ogy.-i képviselője (1887–1892). Négy éves volt, amikor keresztapja, Petőfi Sándor verset írt hozzá (Arany Lacinak, 1848), s ezzel beemelte őt a magyar irodalomba. Jogásznak tanult, de irodalmi érdeklődése már korán feltűnt: tizennyolc évesen testvérével, Juliskával népmesekutató útra indult, s kiadták mai napig is az egyik legjobb népmesegyűjteményt (Eredeti népmesék, 1862). Később elméletileg is tanulmányozta a népmesék világát, erről írt tanulmánya a magyar folklórirodalom klasszikusa. 1866-ban úttörő pályaképet írt Lermontovról, több művét is lefordította (német nyelvből). Fő műve, a Kisfaludy Társaság pályázatára névtelenül benyújtott A délibábok hőse (1872) a 19. sz.-i magyar irodalom egyik remekműve. A verses regény főhőse, Hübele Balázs, a kiegyezéssel nagy lehetőségekhez jutó, ám feladatainak meg nem felelő nemzedék jellegzetes képviselője. A mű tiszteletlen, fesztelen modorával, iróniájával, az irodalmi formákkal űzött játékával a valóságmegközelítés kétarcúságának, a politikai kiábrándultságnak és az önkritikus nemzetszemléletnek a kifejezője. Egy évvel később megjelent másik fő műve, A hunok harca (1873) a német befolyás, a nemzetiségek és más ún. beözönlő népek veszélyét emlegetve súlyos, fenyegetett helyzetben mutatta be a magyarságot a Kárpát-medencében. Ugyanakkor Arany László véleménye szerint a nemzet számára átmeneti és viszonylagos biztonságot jelent az Ausztriával való szövetség, a „kiegyenlítés”. Nagy röpiratban támadta Kossuth emigrációs politikáját (A magyar emigráció mozgalmai, 1880), úgy vélte, hogy ez a politika csak illúziók és kudarcok sorozatát jelenti. Az 1880-as évektől elsősorban közéleti tevékenységet folytatott, ogy.-i képviselőként a korszak meghatározó, véleményformáló személyisége volt: tárcái, állandó rovatai a Pesti Naplóban, a Budapesti Közlönyben és a Budapesti Szemlében jelentek meg. Műfordítóként lefordította – többek között – Shakespeare A két veronai ifjú (1865), Tévedések játéka (1866), Sok hűhó semmiért (1871), ill. Molière A tudós nők (1869) c. színműveit, valamint Puskin egyes műveit.

Emlékezet

Apja halála után sajtó alá rendezte és kiadta hátrahagyott iratait és levelezését. A Nagyszalontán 1886-ban létrejött Arany Emlékbizottságnak átadta apja bútorait, ruhaneműit és könyveinek egy részét. Kezdeményezte az első Arany-szoba felállítását (Nagyszalontán, a ref. egyház által felajánlott egyik tanítói lakásban, 1885. jún. 6-án).

Elismertség

A Kisfaludy Társaság tagja (1867-től).

Szerkesztés

Tárcái, állandó rovatai a Pesti Naplóban, a Budapesti Közlönyben és a Budapesti Szemlében jelentek meg (1880-as évek).