Család

Evangélikus családból származott.

Szülei: Scherer János (1811. Kistormás, Tolna vm.–1876. febr. 11. Kölesd) kötélgyártó, Szalczer Magdolna (1822. Paks, Tolna vm.–1895. aug. 20. Kölesd).

Felesége: 1886. júl. 1.–1945. márc. 6.: Ádám Mária Amália (1867–1946. máj. 17. Bp.); Ádám Rudolf (Adam, Rudolf 1837. szept. 12. Bécs, Ausztria–1906. ápr. 13. Vác, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm.) vasúti hivatalnok és Koffler Mária (= Kof/fler, Marie; Kofler Miczi[!] 1843. szept. 8. Bécs) leánya.

Gyermekei: dr. Farkas Oszkárné Ákos Margit (1887. ápr. 30. Vác–1961. szept. 30. Assen, Hollandia), Ákos Géza/Gejza (1889. jan. 20. Vác–1960. dec. 2. Bp.) honvédtiszt, főhadnagy, majd bankfőtisztviselő és Ákos Jolán (1895. márc. 8. Bp.). Ákos Ilona (†1908) kisgyermekkorában elhunyt.

Ákos Géza férje: Huber Jolán (1900. jan. 1. Ipolyság, Hont vm.–1966. máj. 8. Bp.); Huber Gyula (†1942. jún. 8. Vác. Temetés: 1942. jún. 10. Vác) osztrák-magyar államvasúti tiszt, MÁV-főfelügyelő és Tápay Emma leánya.

Gyermeke: [ifj.] Ákos Géza (1931–) honvédtiszt, alhadnagy (a HM rehabilitációs bizottsága főhadnaggyá előléptette: 1993).

Ákos Gézának a ciszterci rend Szent Imre Gimnáziumában osztálytársai voltak (többek között): Abody Béla, Cselkó Tibor, Latinovits Zoltán, Töttössy Csaba, Vajda Miklós stb.

Ákos Margit férje: dr. Farkas Oszkár (1883. aug. 17. Bp.–1959. nov. 3. Gyula, Békés m.) honvédtiszt, ezredorvos, majd körzeti orvos; Farkas József fővárosi tanító és Weninger Beatrix fővárosi tanítónő fia. Leányuk: Farkas Klára (1917–1937. szept. 15. Bp. Temetés: 1937. szept. 18. Farkasrét).

Iskola

Középiskoláit a bonyhádi evangélikus gimnázium algimnáziumában (1871–1875) és a soproni evangélikus egyházkerületi líceumban végezte (1875–1879), Sopronban éretts. (1879) és tanítói képesítést szerzett (1880), a váci siketnéma intézetben a siketnémák oktatására képesítő szakvizsgálatot tett (az országban negyedikként, 1883. jún. 27-én).

Életút

Udvariban segédtanító (1878–1881), a váci Siketnéma Intézet tanárjelöltje (1881–1883), tanára (1883–1891), egyúttal a budapesti állami polgári és elemi tanítóképezdékben a siketnéma tanárképzés előadója (1889. nov. 10-étől) és a váci tanárképző tanfolyamon a siketnéma-oktatás történetét előadó r. tanár (1889–1891). Miután kezdeményezésére megnyílt (1891. dec. 1-jén) a budapesti tanárképző tanfolyam gyakorló iskolája – 9 siketnéma tanulóval – végleg a fővárosba költözött. Az ebből az iskolából megalakult budapesti Siketnémák Magyar Királyi Állami Intézete első igazgatója (1891–1896), átmenetileg nyugdíjazták, ekkor az Állami Számvevőszék napidíjasa (1897–1901), Reaktiválása után a budapesti Állami Gyógypedagógiai Intézet r. tanára (1901–1910) és az Intézet igazgatóhelyettese (1910–1922); közben az Ideges Gyermekek Elemi és Középfokú Állami Intézete elemi iskolájának vezetője (1909–1910). Az I. világháború idején az Országos Hadigondozó Hivatal osztályvezetője is (1915–1918?). A Magyar Gyógypedagógiai Társaság alapító tagja (1917-től) alelnöke (1917–1922), örökös tb. elnöke (1930-tól). A II. Nemzetközi Gyermekvédő Kongresszus (Budapest, 1899. szept. 13.–szept. 17.) szervezője, naplójának és egyéb alkalmi kiadványainak szerkesztője (1900).

Szabadkőművesként az Árpád Páholy tagja.

A magyar gyógypedagógia korszakos jelentőségű személyisége, aki mindenekelőtt a siketnémák oktatásával és a hazai siketnéma-oktatás történetével, előzményeinek feltárásával foglalkozott. Nevéhez fűződik az első siketnéma szaklap megalapítása, a magyarországi siketnéma tanárképzés megszervezése, az ehhez szükséges tankönyvek, szakfüzetek egyéb oktatási segédanyagok összeállítása, az első siketnémákat foglalkoztató speciális munkahelyek kialakítása. Magyarországon elsőként végezte el a gyógypedagógiai oktatást Európában szabályozó törvények és rendeletek összehasonlító vizsgálatát, ill. a külföldi gyógypedagógiai oktatásról hozott törvényeket is ő fordította le magyar nyelvre és előszót (tanulmányt) is írt e fordítások bevezetőjeként. Tanulmányában elsőként foglalta össze az állam feladatait és kötelességeit fogyatékos polgáraival szemben (a fogyatékosság fajtájától függetlenül) a kötelező és ingyenes tanítástól kezdve a szakszerű felügyeleten át a fogyatékosokat alkalmazó munkahelyekig. Míg korábban a siketnémák segítése elsősorban karitatív társadalmi feladat volt, Ákos István túllépett a szánalomra szoruló emberek alkalmi segítésén: megteremtette a segítőkészség pedagógiáját, s azt mint résztudományt integrálta a gyógypedagógiai tudományok közé.

Szerkesztés

A Váczi Hírlap kiadója és segédszerkesztője (1888). Az első havi magyar siketnéma szakfolyóirat, a Kalauz a siketnémák oktatása és nevelése terén c. gyógypedagógiai szaklap alapító szerkesztője (1887–1900), majd az ezt utóbb felváltó Magyar Gyógypedagógia c. lap szerkesztője (1909–1911), munkatársa (1926–1940).

A Siketnémákat Gyámolító Egyesület, ill. a Szeretet Országos Egyesület alapító tagja, titkára és Jelentései (1894–1910) szerkesztője.